Ezt még így magyar jégkorongozó nem lépte meg

Visszavonulásuk okáról, a jégkorong adta emlékekről és a további tervekről is beszélt Kiss Andrea, Pintér Lili és Pintér Hanna.

Három történet, amely nagyjából egyszerre indult, az évek során többször is keresztezte egymást, majd egyszerre ért véget: Kiss Andrea, Pintér Lili és Pintér Hanna is bejelentette visszavonulását a kanadai A csoportos világbajnokság után. Maguktól döntöttek így, nem sérülések vagy más problémák hatására. ?Mindhárman nagyon céltudatosak és határozottak vagyunk, ezt még így magyar jégkorongozó nem lépte meg? ? mondta az egyik közös pontról Kiss Andrea. A döntésig azonban nem ugyanabban az ütemben jutottak el a játékosok, az okok között vannak hasonlóak, de különbözőek is. Most látták úgy, hogy eljött az ideje, hogy civil életükre nagyobb hangsúlyt fektessenek, és olyan dolgokat is megvalósítsanak, amelyekre aktív sportolóként nem volt lehetőségük. Emellett azt sem kerülik meg, hogy bár sokat javult a helyzet anyagi téren az elmúlt években, egy női válogatott jégkorongozó fizetésével nehéz jövőt tervezni.

?A világon csak kevesen tudnak ebből megélni. A játék alatt szinte lehetetlen felépíteni a hokin kívüli karriert, elegendő tőkét félretenni egy következő állomáshoz? ? mondta erről a kilenc vb-n is szerepelt Kiss Andrea. Iskola, jégkorong, munka, család: nem lehet mindegyikre figyelni egyformán, egy idő után megsínyli valamelyik terület, sőt lehet, hogy  mindegyik ? tették hozzá a Pintér testvérek. Az elmúlt szezonban szembesültek azzal a helyzettel, hogy választani kellett az edzés és a vizsga között, vagy kedvező munkalehetőséget kellett visszamondani. ?Én végig iskola vagy munka mellett játszottam, csak egy évig voltam profi, a többiben nem kaptam pénzt, de nem zavart, mert szerettem csinálni. Amikor dolgoztam, előfordult, hogy éjfélre estem haza, és másnap korán kellett kelni az edzés miatt. Miután elkezdtem az egyetemet, rájöttem, hogy muszáj gyakorlatot szerezni, mert anélkül nehéz lesz boldogulni, ez válaszút elé állított? ? ismerte el Pintér Hanna.

Nővére, a 2015 óta a svéd első ligás SDE Stockholmban játszó Lili is hasonló dilemmával szembesült. ?Örülök, hogy elértem erre a szintre, a hoki nélkül Svédországba sem juthattam volna ki. Sokat köszönhetek a sportágnak. Minden erőmmel azon dolgoztam, hogy megalapozzam az életemet, megvessem a lábamat, most mégis nulláról kell indulnom, mert hiába van két diplomám, nincs tapasztalatom. Egy állásra sem fognak felvenni olyan embert, aki az edzések miatt a hétköznapokon is hiányzik, nem tud nyolc órát vállalni, nincs tapasztalata 25 évesen. Az elmúlt öt évben minden plusz időmet a jégkorongra fordítottam, és bár a papírokat lehet gyűjteni, a lehetőségek ettől nem adódnak. Nem bántam meg semmit, csak fáj úgy elengedni ezt, hogy a civil életbe nincs átvezetés a sportból.?

Felvetődhet a kérdés, hogy az olimpiai selejtezőig, november közepéig hátralévő időt nem lehetett-e még vállalni, ám erre is határozott a válasz. ?Edzeni is kell, és meccsek nélkül nem lehet formában maradni. Nehéz lenne egy csapattól utána, a szezon közben távozni. Sok ügyes fiatal játékos van, akik így több lehetőséghez juthatnak és fejlődhetnek? ? fogalmazott Kiss Andrea. Ő és Pintér Lili 25 éves lesz a következő hónapokban, Hanna tavasszal múlt 23, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy valamennyien nagyjából tíz évet töltöttek a felnőttválogatottban. ?Egy férfi jégkorongozó a 20-as évei elején, közepén kerül be a válogatottba, és úgy csinálja 10-12 évig. Mi már 11 éve játszunk a felnőttek között, vagyis abban a fázisban vagyunk, mint a férfiak 36 évesen? ? vélekedett erről Kiss.

A jégkorongnak valamennyien sokat köszönhetnek, így amikor az élményekről beszélünk, nehéz választani. ?Mindegyikben volt valami különleges, olyan helyekre jutottunk el, ahova egyébként nem gondoltuk volna? ? mondta Hanna, testvére pedig egyetértett vele: ?Fiatal korunktól bejártuk a világot együtt. Az életmód sokat hozzátesz egy ember személyes fejlődéséhez, világlátáshoz, hogy mennyire lesz nyitott. Nekünk sok lehetőségünk volt megismerkedni új kultúrákkal, új emberekkel.? Kiss Andrea azt emelte ki, amikor a 2011/12-es szezonban az U18-as válogatott Norvégiában feljutott az A csoportba. ?Kézilabdacsarnokban öltöztünk, onnan vittek szerelésben a pályára busszal. A lelátó alatti kis lukban kellett felhúzni a korcsolyát. Szénmonoxid-mérgezést kaptunk, mert elromlott a rolba, ezért egy nappal eltolták a vb-t. Eszméletlen érzés volt, hogy mindenki ott öltözött, még fogasunk sem volt, de a csapat összeállt. A 2013-as új-zélandi divízió 2/A-s vb-ben pedig az volt a felemelő, hogy annyi helyi magyar kijött szurkolni nekünk. De mindegyik torna valamiért különleges volt ? és főleg az, hogy ezzel a csapattal, ezekkel a lányokkal élhettük át, akikkel kiskorunk óta együtt játszottunk.?

A hogyan továbbról is elárulták terveiket. Lili a Stockholmi Egyetemen befejezi a mesterképzést számvitel és menedzsment kontrolling témakörben, és gondolkodik azon, hogy PhD-re is jelentkezzen. Svédországban marad, szeretne a szakmájában dolgozni és esetleg vállalkozásba kezdeni. Szabadidejét pedig új hobbiknak szentelné. Hanna is Stockholmban tervezi a közeljövőt. A Budapesti Gazdasági Egyetemen megszerzett diplomája mellé további képesítéseket ért el az elmúlt években, sportrehabilitáció és erőnléti vonalon tervez elhelyezkedni. A hokitól nem szakad el, Svédországban lány- és fiúcsapat mellett is dolgozhat, csak már új szerepkörben. ?Fél évig a nyelvtanulás lesz a középpontban, utána újra jelentkezem egyetemre, de még gondolkodom, hogy melyik irányba menjek. Sok hobbim van, sok minden érdekel, így több verzió is létezik.?

Kiss Andrea eddig is dolgozott edzőként, az új szezonban pedig a MAC DEBL/U25-ös csapatának társvezetőedzőjévé nevezték ki, Zaka Norberttel közösen irányítják az együttest. ?Az erőnléti edzői és a sportrehabilitációs vonalat is folytatnám. Próbálom minél jobban képzeni magam, hogy szélesebb legyen a tudásom. A nyelvtanulásra ráfekszem én is, és előveszek régi hobbikat: így például szeretnék elmenni szörfözni, síelni, snowboardozni és világot látni külföldön. Több kapu bezárult most az életemben, újakat szeretnék kinyitni.?

A korcsolyák nem maradnak sokáig elcsomagolva egyiküknél sem. ?Kovács István, a Jégkorongblog szerkesztője küldött át egy 2013-as interjút, amelyben azt mondtam, hogy nem alapozhatom a jégkorongra az életemet, de ki ne örülne majd egy kis munka utáni hokizgatásnak ? nem tudom, hogy így lesz-e. Ez meghatározó döntés mindannyiunknak, idő kell, hogy leülepedjen, ezen a nehéz két éven túllendüljek, és a normális kerékvágásba visszatérjek. Bármikor lemehetünk játszani, nyitva lesznek a kapuk, de most még lesz mit bepótolni. Türelmesnek kell lenni, megadni az időt mindennek? ? mondta Pintér Lili.