Véget vetnének a vészkapuskorszaknak az NHL-ben

 

A GM-ek egy csoportja kezdeményezte, hogy két kapus helyett hármat tarthassanak az aktív játékoskeretben.

A szabályváltozásért dolgozó szakemberek nem először próbálkoznak a javaslat elfogadtatásával. Erre jövő hétfőtől tehetnek ismét kísérletet, ugyanis a GM-ek akkor tartják szokásos év eleji találkozójukat, és ez lesz az egyik legfontosabb napirendi pont. A változást támogató csoport szerint a ligának mindenképpen el kellene fogadnia a háromkapusos rendszert, mivel a jelenleg is alkalmazott vészhelyzetitartalékkapus-politika egyszerűen nincs szinkronban a szakmai követelményekkel. Ezen a véleményen van Bill Daily, az NHL második embere is, aki elmondta, hogy komoly vitára számít: “Azt hiszem, ez jogos kezdeményezés. A probléma többször napirendre került, tavaly is foglalkoztunk vele. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy mérkőzésen mindkét kapus megsérül, de amikor megtörténik, akkor mindenki azon kezd gondolkodni, hogy van-e megoldás, amely áthidalhatja a problémát. Erre persze nehéz válaszolni. Ez nem egy szokványos szabálymódosítás, egyeztetnünk kell a szakszervezettel is, ami megnehezíti a mindenkinek megfelelő döntés meghozatalát.”

A vészkapusokról szóló szabályzatot legutóbb a 2019/20-as szezon előtt módosították, de a létszámemelés engedélyezése akkor is elmaradt. A jelenlegi paragrafus szerint ha egy adott csapat mindkét nevezett kapusa harcképtelenné válik, az együttes egy bármilyen elérhető hálóőrt beöltöztethet és játszathat. Volt is erre példa az NHL-ben az utóbbi években, David Ayres és Scott Foster is így írta be magát az NHL-történelembe.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum