Corona Brassó–UTE 1-2

   

Hosszabbításban nyerték a lila-fehérek a 2021/22-es Erste Liga-szezon első játéknapjának rangadóját.

A kék-sárgák kapujában Polc kezdett, a túloldalon értelemszerűen Rajna Miklós. A hazaiak komplett honosított/légiós első sort raktak össze, a sztárigazolás Brock Trotter Huardot és Huntot kapta maga mellé, Valchar a második támadótrióba került Gligával és a nemrégiben “elrománosodott” Zagidullinnal. Ahogy arra számítani lehetett, szoros meccset játszott az élmezőnybe kívánkozó két együttes. A tavalyi döntős Brassó a 16. percben Molnár Zoltán révén megszerezte ugyan a vezetést, ám ellépni nem tudott a lila-fehérektől, sőt a harmadik harmad derekán egalizált Stadel. Az eredmény ezután a rendes játékidőben már nem változott, a hosszabbítás pedig előbb három kiállítást hozott – egy páros után az UTE emberhátrányba került –, majd a büntetőpadról visszatérő Benk András eldöntötte a pluszpont sorsát, 1-2.

braute

fotó: Corona Brassó

Le kell rázni magunkról a rozsdát a nyár után

   

Mestermérleg a Corona Brassó–UTE Erste Liga-rangadó után.

Dave MacQueen, a Brassó vezetőedzője: “Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az ellenfelünk győzelmet érdemelt, hiszen három kapuvasat is lőttünk, a ráadásban pedig elesett a játékosunk, abból tudtak döntő kontrát vezetni, de hát ilyen a hoki. Csalódott nem vagyok, ez volt az első meccsünk, tudjuk, hogy sokkal jobbak leszünk. Szoros csata volt, jól játszott az UTE, és egy pontot így is szereztünk. Hosszú lesz a szezon, le kell rázni magunkról a rozsdát a nyári hónapok után. Ez a folyamat most elkezdődött.”

Virág Csaba, az UTE vezetőedzője: “Jó mérkőzés volt, annak külön is nagyon örülök, hogy a szurkolók velünk lehettek, egészen más érzés, hogy előttük játszhattunk. Szoros küzdelem volt, a kapusok kiválóan védtek. Megérdemeltük az egyenlítő gólt a harmadik harmadban, az egész mérkőzésen sok lehetőségünk volt. A hosszabbításban keményen dolgoztunk, mindent megtettünk annak érdekében, hogy mi szerezzük meg a győztes találatot, ami végül sikerült is.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 300 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Bandi, Gherghies.
Polc: 92,9% (Tőke)
K
Rajna: 96,9% (Márkus)
Boriszenko, Raszulov, Hunt, Trotter, Huard
1
Stadel, Pokornyi, Kovács A., Just, Coatta
Molnár Z., Gliga, Bors, Valchar, Zagidullin
2
Jago, Kiss Phil, Benk, Kiss Patrik, Suter
Gajdó T., Haraga, Molnár Zs., Kovács M., Machala
3
Varga, Kiss D., Zsigmond, Csergő, Simon
Ráduly, Szőcs, Vasile N. R., Gajdó B., Vasile A.
4
Gáspár, Kovács S., Nemes, Balogh
Strenk Hunor
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:44 BRA Molnár Zs. Boriszenko Valchar
1-1 50:01 UTE Stadel Just
1-2 63:55 UTE Benk
32 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 12

Hanyatt dobta magát a brassói, Benk köszönte

 

Komikus jelenet előzte meg az UTE győztes találatát, mutatjuk az összefoglalót.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum