4 győzelem, 15 vereség, 46-109-es gólkülönbség

   

Ez a magyarországi Erste Liga-csapatok külföldi együttesek elleni mérlege az idei előszezonban.

Véget ért a 2021/22-es idény előtti felkészülési meccsek szakasza. Az ICEHL-ben érdekelt Hydro Fehérvár AV19-nek ugyan még lesz egy találkozója, ám a magyar bázisú nemzetközi bajnokság csapatai vasárnap este lezárták a periódust, mindannyian várják, hogy pénteken a játékvezetők bedobják a korongot, és elkezdődjenek az első tétmérkőzések.

Az előszezon versenynaptárában értelemszerűen több magyar?magyar összecsapás is szerepelt, ám az együttesek annak is keresték a lehetőségét, hogy minél több külföldi gárda ellen mérhessék le, hol tartanak az új idényt megelőzően. Érdekesség, hogy az első és az utolsó ilyen meccset is a MAC HKB Újbuda játszotta. Az ellenfelek között jellemzően szlovák első és másodvonalbeli klubok voltak, valamint több Erste ligás együttes is találkozott a két szlovén kirakatcsapattal, az ICEHL-újonc Olimpija Ljubljanával és az Alpesi Liga élmezőnyéhez tartozó Jesenicével, emellett a szintén ICEHL-es Linz is felbukkant az ellenfelek között.

Az előszezonban az eredmények nyilván másodlagosak, de ez igaz akkor is, ha az ellenfelek szemszögéből vizsgáljuk a történéseket, illetve azt sem mondhatjuk, hogy bárki is azért menne a jégre bármilyen időszakban, mert veszíteni szeretne.

Összegyűjtöttük tehát a magyar?külföldi mérkőzések eredményeit, és azt találtuk, hogy az idén ritkán sikerült jó ererdményeket elérniük a mieinknek. Miként említettük, a MAC HKB kezdte és zárta a sorozatot, és mindkét alkalommal nyolc gólt kapott: a Jesenice 8-3-ra, az Olimpija Ljubljana 8-2-re győzte le. Az újbudaiak valamennyi ilyen összecsapásukat elveszítették, de az Érsekújvár vagy a Linz ellen szorosabb küzdelemben kapituláltak. Kirívónak mondható még, hogy az UTE 6-1-es vereséget szenvedett a szlovák juniorválogatottól, a DVTK Jegesmedvéknek 10-et lőtt a Kassa, az FTC-Telekomnak 11-et a Nyitra, míg a DEAC-ot 8-1-gyel küldte haza a szlovák másodvonalbeli Nagytapolcsány. A mérleg még gyászosabb lenne, ha az Újpest az utolsó hétvégén nem győzi le előbb 4-3-ra a HC Topolcanyt, majd 5-3-ra a Lévát. Ennek köszönhetően a lila-fehéreké a sikeres meccsek fele.

Az Erste Liga erdélyi csapatai közül a Gyergyói HK is játszott mérkőzést szlovákiai csapattal, az Érsekújvár 2-0-ra legyőzte Érden. Szilassy Zoltán fiai itteni ligabeli riválisokkal is találkoztak, a Győrnek 7, a DAB-nak 8 gólt lőttek. Ezeket az meccseket nem vettük bele összesítésünkbe ? hiszen a GYHK-t végső soron nem tekinthetjük külföldinek és anyaországinak sem ?, nélkülük a következő számokat kaptuk: a magyarországi Erste Liga-csapatok 19 mérkőzésen 4 győzelmet arattak és 15 vereséget szenvedtek, összesített gólkülönbségük ezenközben 46-109 lett.

A 2021/22-es szezon magyar?külföldi felkészülési mérkőzései:

2021. augusztus 10., kedd, 19:00: HDD Jesenice?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 8-3
2021. augusztus 11., szerda, 12:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 5-1
2021. augusztus 19., csütörtök, 15:30: HC 05 Banská Bystrica?UTE (Zólyom) 5-0
2021. augusztus 20., péntek, 16:00: DVTK Jegesmedvék?HC Kosice (Kassa) 3-10
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HDD Jesenice?FTC-Telekom (Jesenice) 7-0
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HKM Zvolen?UTE (Zólyom) 6-0
2021. augusztus 21., szombat, 13:30: Szlovákia U20?UTE (Zólyom) 6-1
2021. augusztus 21., szombat, 17:30: DVTK Jegesmedvék?Olimpija Ljubljana (Kassa) 3-5
2021. augusztus 22., vasárnap, 17:00: DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (Nagymihály) 1-5
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:00: HC Topolcany?DEAC (Nagytapolcsány) 8-1
2021. augusztus 27., péntek, 16:00: HC Levice?DEAC (Léva) 3-6
2021. augusztus 27., péntek, 18:00: HK Nitra?FTC-Telekom (Nyitra) 11-5
2021. szeptember 1., szerda, 18:00: MAC HKB Újbuda?HC Nové Zámky (Tüskecsarnok) 2-4
2021. szeptember 3., péntek, 17:30: HC Topolcany?FTC-Telekom (Nagytapolcsány) 3-4 b.
2021. szeptember 7., kedd, HC Topolcany?Győr ETO HC (Nagytapolcsány) 4-3
2021. szeptember 10., péntek, 17:30: HC Topolcany?UTE (Nagytapolcsány) 3-4
2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Black Wings Linz?MAC HKB Újbuda (Linz) 5-2
2021. szeptember 12., 18:00: HK Levice?UTE (Léva) 3-5
2021. szeptember 12., vasárnap, 19:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Ljubljana) 8-2

ute

fotó: Vörös Dávid/UTE

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum