Zach Parise a New York Islandersben folytatja

 

A 37 éves szélső szerződésének részleteit a szokásoktól eltérően még nem hozták nyilvánosságra.

Kalandos körülmények között került New Yorkba Zach Parise. Az NHL-ben több mint 1000 alapszakasz-mérkőzésen jégre lépett csatárt a Minnesota nyáron kivásárolta 12 éves, 98 millió dolláros szerződésének utolsó négy idényéből. A veterán több ajánlatot is kapott a ligából, ám ezek közül prioriást élvezett nála a New York-iak megkeresése. Két okból: itt egyfelől ismét együtt dolgozhat Lou Lamoriello GM-mel, aki a New Jersey Devilsben is a főnöke volt 2005 és 2012 között. Másrészt követheti édesapját, aki 1974-től négy idényen keresztül szolgálta a New York-i klubot, és a legendák közé emelkedett. Az 1975-ös rájátszásban az Islanders ellenfele a Rangers volt, a mindent eldöntő mérkőzés hosszabbításában a győztes gólt J. P. Parise lőtte. A találat két dolog miatt is különleges. A ráadás 11. másodpercében esett, így playoffok addigi történetének leggyorsabb gólja volt, emellett az Islanders fennállásának első győztes párharcát is  jelentette.

Parise a négy őt megkereső csapat ajánlata közül tehát nem véletlenül fogadta el éppen az Islandersét, majd két héttel ezelőtt csatlakozott az edzőtáborhoz. A csavar a történetben ott van, hogy Lamoriello a hírek szerint már akkor megállapodott vele, ám a megegyezést hivatalosan nem regisztráltatta a ligával, ahogyan most sem. A New York-iak ezúttal is csak elismerték a szerződés megkötésének tényét, a hivatalos bejelentést ellenben későbbi időpontra halasztották.

Az érintett így nyilatkozott: “Vegyes érzelmekkel töltött el a kivásárlás, de megkönnyebbülést is jelentett. Amikor ilyen történik, azonnal vissza akarsz térni a játékhoz, és készülni a következő szezonra. Úgy gondolom, még sok jó meccs van bennem. Be akarom a minnesotaiaknak bizonyítani, hogy tévedtek, amikor lemondtak rólam. Örültem az Islanders megkeresésének, mert nagyon hasonló a stílusuk ahhoz, amit korábban New Jerseyben játszottunk. Mindig is élveztem az ott töltött időt, ezért úgy gondolom, egy hasonló felfogású csapatnak nagy hasznára tudok válni. Ami édesapám és a klub kapcsolatát illeti: sokáig a szobámban volt néhány kép arról, ahogy azt a gólt lőtte, majd tradicionálisan kezet fogott a Rangers játékosaival.”

Parise az NHL-ben 1060 mérkőzésen 810 pontot szerzett 393 gól és és 417 előkészítés formájában. A rájátszásokban 105 találkozón lépett jégre, ezeken 37 gólt lőtt és 80 pontot gyűjtött.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 10., vasárnap
EL 14:15 UTEDEB 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAGYE 4-5VÉGE
EL 16:30 FTCMIS 2-1VÉGE
EL 17:00 DABTIT 1-0VÉGE
EL 17:30 ETOMAC 1-5VÉGE
ICEHL 17:30 AVSDEC 1-3VÉGE
    • DIGI SPORT 1
október 14., csütörtök
EL 17:30 BRAMIS 7-2VÉGE
EL 17:30 GYEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 5-0VÉGE
EL 18:40 TITUTE 4-3 BVÉGE
október 15., péntek
EL 17:30 BRADEB 4-2VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:15 HCIAVS 1-4VÉGE
október 16., szombat
MK 14:00 WORZEM 
EL 14:15 TITETO 
    • M4 SPORT
MK 17:15 DABÚJA 
ICEHL 19:45 HCBAVS 
október 17., vasárnap
EL 16:30 BRAFTC 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:30 UTEMAC 
Partnerünk
Archívum