Jake Virtanen a Szpartak Moszkvában kötött ki

 

A zaklatással vádolt 25 éves szélsőt nem tarthatta meg a Vancouver, a KHL-ben azonban megkapja a lehetőséget.

A Szpartak Moszkva leigazolta Jake Virtanent. A kanadai és finn állampolgársággal is rendelkező jégkorongozó az 1/6-os helyen kelt el a 2014-es NHL-drafton a Vancouver jóvoltából. A világ legerősebb bajnokságában 2015/16-ban debütálhatott, majd felemás idényeket produkált. A 2019/20-as szezonban például 69 alapszakaszmeccsen 18+18 pontot gyűjtött a Canucksban, ehhez képest legutóbb csak 5 gólig jutott 38 mérkőzésen. A 25 éves játékost májusban szexuális zaklatással vádolták meg, ezt követően a Vancouver kivásárolta őt szerződéséből. Az NHL-ben bezárultak előtte az ajtók, így Európában próbált csapatot keresni magának. Végül sikerrel járt, a napokban megtalálta új klubját: egy évre szóló megállapodást kötött a Szpartakkal. A moszkvaiak kiválóan kezdték az idényt: 3 mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel vezetik a Nyugati főcsoportot. Nem Virtanen az első, aki a tengerentúlon botrányba keveredik, majd a KHL-ben talál menedéket: Brendan Leipsic a közösségi médiában tett kijelentései mitt volt kénytelen korábban távozni a Washingtontól, így tavaly a CSZKA Gagarin Kupa-döntőbe jutásában vállalt szerepet, idén pedig már a Metallurg Magnyitogorszkban játszik.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum