A 10 legérdekesebb átigazolás a KHL-en belül

 

A szezonkezdet előtt áttekintettük a legizgalmasabb igazolásokat a KHL-csapatokban, másodjára a ligán belüli tranzakciókkal foglalkozunk.

Máris indul a KHL 14. szezonja, ennek apropóján kedden írtunk a ligán kívülről érkező 10 legérdekesebb játékosról. Most a bajnokságon belül nézünk körbe. A címvédő Avangard egyik legjobb csatára nélkül várja a nyitómeccset, ugyanis Reid Boucher már a Lokomotiv keretéhez tartozik. A kanadai csatár 51 alapszakasz-mérkőzésen 24+24 ponttal volt a csapat legjobbja, aztán a rájátszásban 21 meccsen 8 gólt lőtt és 9 gólpasszt osztott ki a Gagarin Kupa-sikerig vezető úton. A 28 éves támadónak tehát jól sikerült az első európai szezonja, a most induló idényben pedig a jaroszlavliaknál kell vezérré válnia, akik pénzbeli kompenzációért szerezték meg őt az omszkiaktól.

A Lokomotiv a tavalyi döntősök közül nemcsak az Avangardtól, hanem a CSZKA-tól is megszerzett egy kiváló játékost. Makszim Salunov 2017-ben érkezett a fővárosiakhoz, ahol már az első szezonjában házi gól- és pontkirály lett, míg a legutóbbi idényben 52 találkozón 18+17 egység került a neve mellé, majd a playoffban 22 meccsen 12+6-ig jutott. A cseljabinszki csatár ott volt a legutóbbi világbajnokságon, 6 mérkőzésen 1-szer talált be. Salunovval hosszú távra terveznek, hároméves szerződést kötöttek vele.

A Dinamo Minszk elvesztette két legponterősebb játékosát. Mindketten az Avtomobiliszthoz mentek: az Egyesült Államokban született, de már honosított Shane Prince 52 meccsen 25+24 ponttal volt a fehéroroszok legjobbja, és a rájátszásban sem rajta múlt a SZKA elleni párharc, 5 találkozón 1+5 ponttal zárt. Ryan Spooner már a 2019/20-as szezonban is pont/meccses átlag környékén teljesített, hogy legutóbb át is lépje azt: 36 mérkőzésen 6+33 egység került a neve mellé. A két tengerentúli légiós egy remek kanadai centerrel, az Ak Barsztól hozott Patrice Cormier-vel alkothat kiemelkedő csatártriót a jekatyerinburgiaknál.

A minszkieknél nem tétlenkedtek a pótlást illetően, a tengerentúli vonalat svédre cserélték. Mattias Tedenby egy kiváló davosi szezont követően igazolt 2020 nyarán a Vityazhoz, ahol 54 mérkőzésen 17+18 pontot gyűjtött, ez elég volt ahhoz, hogy a 2011-ben világbajnok támadó megállapodjon a fehéroroszokkal. Tedenby nem lesz magányos Minszkben, rajta kívül még 4 svédet igazolt a legutóbb főcsoport-negyeddöntőbe jutott csapat: Lukas Bengtsson és Anton Lindholm a védelembe, Mario Kempe és Malte Strömwall a támadósorba érkezett.

Szergej Plotnyikov kiváló szezont futott a Metallurgban, mégis a CSZKA-ban kezdi az új idényt. A 31 éves csatár 2016 és 2020 között a SZKA-ban szerepelt, ám tavaly nyáron nem tartottak már igényt rá, a játékjoga az Amuron át a magnyitogorszkiakhoz került. A Metallurgnál a csapat legjobb orosz csatára lett 58 meccsen 13 góljával és 30 gólpasszával, majd a rájátszás 12 találkozóján 3+6 pontot gyűjtött, ezentúl tehát a CSZKA-ban tarthatja a tempót.

A Dinamo Riga megszerezte a Szpartaktól Lukas Radilt. A cseh csatár 2015 óta 4 szezont töltött a KHL-ben, ez idő alatt csak a fővárosiaknál játszott, igaz, közben 2 éven át az NHL-ben próbált szerencsét. A válogatott támadó 55 összecsapáson 19 gólt lőtt és 13 gólpasszt jegyzett, legutóbb ezzel a második leggólerősebb és a harmadik legponterősebb csatár volt. A lettek további két cseh játékost hoztak még: Matej Machovsky a kapuba, Rudolf Cerveny a támadósorba érkezett.

A nyár átigazolási lavináját három svéd kapustranzakció okozta. Az első dominót a CSZKA borította el, amikor bejelentette, hogy megszerzi az Ak Barsz svéd kapusát, Adam Reidebornt. A 29 éves kapus két remek szezont töltött el a kazanyiaknál ? előbb 91,3%-os, aztán 93,1%-os mutatót hozott az alapszakaszban ?, és érkezésével az is eldőlt, hogy Lars Johansson nem marad a moszkvaiaknál. Johansson a 4 CSZKA-s éve során hiába teljesített végig 93%-os hatékonyság fölött, csak legutóbb tudott első számú kapussá válni a rájátszásra, ahol egészen döntőig menetelt a csapattal. A 34 éves svéd sorsa két hétig volt függőben, ekkor bejelentette szerződtetését új klubja, a SZKA. Johansson érkezése maga után vonta azt, hogy Magnus Hellberggel nem hosszabbítanak szerződést a szentpéterváriak. A 2018-ban világbajnok hálóőrnek nem jutott hely a legjobb csapatoknál, így az a kihívás vár rá, hogy rájátszásba vigye, majd az első körnél tovább vezesse a Szocsit.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum