Magyarország?Olaszország 2-1

   

A rigai olimpiai selejtező utolsó játéknapján A csoportos ellenfelet vert válogatottunk, és ezzel a harmadik helyen zárt.

A magyar válogatott összetételében két kényszerű cserét kellett végrehajtania Sean Simpson szövetségi kapitánynak és stábjának, Hetényi Zoltán a húzódása okán nem öltözhetett, ezért Rajna állt kapuban, helyetteseként Arany Gergelyt nevezték, illetve ugyancsak kimaradt sérülése miatt Scott Macaulay. Utóbbi hiányában hosszú idő után először honosított jégkorongozó nélkül léptünk jégre tétmeccsen. Az összecsapást az olaszok kezdték jobban, ennek több lövés és több helyzet volt az eredménye a mi kapunknál, miközben két emberhátrányt kellett kivédekeznünk. A legnagyobb lehetőségünk négy az öt ellen alakult ki, Nagy Krisztián lépett meg a pakkal, Bernard kapus nagyot fogott.

A második felvonást mi kezdtük fórban, kimaradt, ezt követően ismét ellenfelünk dominált, ám az ő támadásaiban sem volt sok átütő erő, ezzel együtt Rajnának néhány alkalommal komolyabb védéseket is be kellett mutatnia. Az utolsó öt percben a magyar válogatott tempót váltott, beszorítottuk az olaszokat, ami előbb éles helyzeteket, majd egy újabb emberelőnyt, végül gólt gyümölcsözött. Sofron bombája nyomán olasz ütőről csorgott le a korong, Nagy Gergő ébredt a leggyorsabban, bekotorta, 1-0 a 39. percben. Arra még éppen volt idő, hogy fokozódjon a feszültség, ennek két konfliktus és két páros kiállítás lett a folyománya, ám az eredmény a szünetig nem változott.

A harmadik menetben próbálták felpörgetni a hokijukat az olaszok, ám Rajna a helyén volt, majd a 48. percben alaposan lehűtöttük őket, Bartalis csodapasszt adott Mihály Ákosnak, a fiatal támadó első gólját szerezte a válogatottban, 2-0. Innentől megint inkább a mienk volt a pálya, Sofron kapuvasat ütött, így nem dőlt el a meccs. Sőt visszajöttek az olaszok, Morini a saját alavonala mögül indult, kétszer passzolt, kétszer kapta vissza, maga fejezte be, 2-1 az 54. percben. Ellenfelünk természetesen mindent megtett az egyenlítésért, a végén fórban hat a négy ellen is akciózhatott, hiába, önfeláldozó védekezéssel megőriztük előnyünket.

A magyar válogatott ezzel a lettek elleni katasztrófa után A csoportos ellenfelet vert ? 2015 óta sorozatban harmadszor kaptuk el az olaszokat tétmeccsen ?, és egy hellyel előrébb végzett, mint ahol a világranglistán a kvartett tagjai közül található. Emellett utoljára 2009-ben jártunk ezen a szinten olimpiai selejtezőn, akkor negyedikek lettünk ugyancsak Rigában, ebből a szempontból is előreléptünk. A játékunk ezzel együtt csak a mérkőzések egyes szakaszaiban volt meggyőző, a lett összecsapás utolsó harmadára pedig egyáltalán nincs ésszerű magyarázat, Simpsonéknak tehát bőven lesz munkájuk az elkövetkezendő hónapokban.

hunita

fotó: Madarász Milán/MJSZ

Felkészülési mérkőzés:

2021. augusztus 21. szombat, 16:30: Ausztria?Magyarország 7-5

A rigai olimpiai selejtezőtorna programja (magyarországi idő szerint):

2021. augusztus 26., csütörtök, 14:30: Magyarország?Franciaország 3-5
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:30: Olaszország?Lettország 0-6

2021. augusztus 27., péntek, 15:00: Franciaország?Olaszország 2-0
2021. augusztus 27., péntek, 19:00: Lettország?Magyarország 9-0

2021. augusztus 29., vasárnap, 12:00: Magyarország?Olaszország 2-1
2021. augusztus 29., vasárnap, 16:00: Lettország?Franciaország

A magyar válogatott rigai kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Hetényi Zoltán 1988 DEAC
Rajna Miklós 1991 UTE
Hátvédek
Garát Zsombor 1997 MAC HKB Újbuda
Horváth Milán 2001 Fehérvár AV19
Macaulay Scott 1990 MAC HKB Újbuda
Pozsgai Tamás 1988 MAC HKB Újbuda
Stipsicz Bence 1997 Fehérvár AV19
Szabó Dániel 1995 Fehérvár AV19
Szirányi Bence 1988 DVTK Jegesmedvék
Tóth Gergely 1998 MAC HKB Újbuda
Csatárok
Bartalis István 1990 Fehérvár AV19
Benk András 1987 UTE
Erdély Csanád 1996 Fehérvár AV19
Hári János 1992 Fehérvár AV19
Magosi Bálint 1989 Fehérvár AV19
Mihály Ákos 1999 Fehérvár AV19
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1994 SaPKo (FIN)
Papp Kristóf 2001 Michigan State University (USA)
Sebők Balázs 1994 Ilves Tampere (FIN)
Sofron István 1988 SC Csíkszereda
Szita Donát 1998 csapat nélkül
Terbócs István 1996 Fehérvár AV19
Vas János 1984 Chamonix Hockey Club (FRA)

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Sean Simpson
Edzők: Szilassy Zoltán, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Fitneszedző: Puskás Sándor
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente
GM: Vas Márton

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum