A Carolina hatalmasat trollkodott a Montreallal

 

A Hurricanes ajánlatot tett Jesperi Kotkanieminek, visszavágva a Canadiens két évvel ezelőtti Sebastian Aho-akciójáért.

Ahhoz, hogy megértsük Don Waddell Carolina-GM lépését, vissza kell mennünk az időben. 2019 nyarán írtunk erről többször is, röviden összefoglalnánk a történetet. A 2018/19-es szezont követően lejárt a szerződése a Canes egyik legjobb fiataljának, Sebastian Ahónak. Az akkor 21 éves titán korlátozott szabadügynökké vált, ami azt jelentette, hogy a többi csapat is tehetett neki ajánlatot. A Canadiens élt a lehetőséggel, és egy 8,5 milliós úgynevezett offer sheettel áthágta az íratlan szabályokat. Az ellenfelek legnagyobb fiatal tehetségeinek elhappolása ugyanis ritka dolog az NHL-ben, 1998 óta mindössze 10 ilyen esetet jegyeztek fel, az Aho-ügyet megelőzően hat évvel volt hasonló utoljára. Az ajánlat után két lehetősége volt a Carolinának. Első körben vagy a játékosát támadó klubéval teljesen egyező ajánlatot tesz az asztalra, vagy lemond Aho játékjogáról, igényt tartva az érte fizetendő kompenzációra. Waddell tartotta az árat, és az élet őt igazolta: az előzőleg is nagyszerű Aho a Carolina legfontosabb játékosává nőtte ki a magát, az elmúlt két szezonban 124 meccsen 62 gólt lőtt és 123 pontot szerzett.

Két év elteltével Waddell úgy érezte, itt az idő a visszavágásra, és ajánlatot tett a Canadiens ifjú sztárjának, a 2018-as draft 1/3-asának, Jesperi Kotkanieminek. A felkínált szerződés egy évre szól, és 6,1 millió dolláros fizetést biztosíthat a 21 éves centernek, aki elviekben el is fogadta az ajánlatot, így hivatalosan most a Canes játékosának számít. A Carolina a szerződés mellett aláíráspénzt is kínált Kotkanieminek, és itt van a leghatalmasabb fricska a Montreal felé: az összeg 20 dollár, a 20-as pedig konkrétan Aho mezszáma. A történtek után Waddell így nyilatkozott: “Jesperi Kotkaniemi elfogadta az ajánlatunkat. Látta azt, amit felépítettünk, és kijelentette, ide akar jönni, ennek a magnak a része akar lenni. Már korábban is meg akartuk szerezni őt, és rájöttünk, hogy ez a módszer a legjobb és a leghatékonyabb, hiszen rendelkezünk a megfelelő anyagiakkal és a kompenzációval is. A legrosszabb az egészben, hogy most várnunk kell a válaszra.”

Mi jöhet most? A Montrealnak a szabályok szerint hét napja van arra, hogy reagáljon. Ha meg akarja tartani a fiatal finnt, akkor pontosan ugyanilyen szerződést kell garantálnia számára. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert a Montreal 2 millió dollárral a maximális bérkeret felet van, azaz több mint 8 milliós szabad helyet kellene teremtenie. Ha lemond a hokisról, akkor kompenzációban részesül, ami jelen esetben egy első és egy harmadik körös választási jog a drafton. Hasonlóra legutóbb 2007-ben volt példa, akkor az Edmonton elvitte Dustin Pennert az Anaheimtől, amely összesen három draftjoggal gazdagodott.

Jesperi Kotkaniemi 2018-ban mutatkozott be az NHL-ben, azóta 171 meccsen 22 gólt lőtt és 62 pontot szerzett, ehhez a rájátszásokban 12 egységet tett hozzá 29 összecsapáson.

aho

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 10., szerda
FELK 18:30 DEBFHA 3-2VÉGE
augusztus 12., péntek
FELK 17:00 KOSMIS 5-1VÉGE
FELK 17:10 FHADEB 2-3VÉGE
FELK 18:00 NZÁFTC 5-0VÉGE
augusztus 13., szombat
FELK 19:00 OLLBJA 9-1VÉGE
augusztus 16., kedd
FELK 18:40 BJADUM 
augusztus 18., csütörtök
FELK 17:00 DEBDAB 
FELK 18:00 UTELVC 
Partnerünk
Archívum