Szvecsnyikov még 8 évig Carolinában marad

 

A fiatal oroszéval teljesen megegyező szerződést írt alá Sean Couturier a Philadelphiával. Dillon Dube a Calgaryval állapodott meg.

Andrej Szvecsnyikovnak, a Carolina Hurricanes 21 éves kiválóságának lejárt a szerződése 2021 nyarán, így korlátozott szabadügynökké vált. Az orosz támadó és Don Waddell, a csapat GM-je a napokban ült tárgyalóasztalhoz. A felek álláspontja közel volt már a megbeszélések kezdetén is, így a megállapodás igen hamar megszületett. Az új szerződés értelmében Szvecsnyikov 2029-ig marad Raleighben összesen 62 millió dollárért, ami szezononként 7,75 millió jelent átlagosan. A szerződés fontos záradéka, hogy a játékost az utolsó négy évben nem lehet elcserélni a beleegyezése nélkül. Az érintettek a megegyezést az alábbi szavakkal kommentálták: “Könnyű döntés volt, mindenképpen itt akartam maradni ? kezdte Szvecsnyikov. ? Legutóbb azt hittem, megnyerjük a Stanley Kupát, de nem sikerült, ami miatt kicsit frusztrált voltam. Nagyszerű csapatunk van, kiválóak az edzőink, ezért úgy gondolom, a jövőben képesek leszünk legyőzni a Tampát, és akkor elérhetjük a kitűzött célunkat.” Don Waddell így fogalmazott: “Az első naptól kezdve, amikor elkezdtük a tárgyalásokat, mindig is hosszú távú szerződésről beszéltünk. Mindketten 8 évben gondolkodtunk, csak az anyagiakban volt minimális eltérés. Ezt azonban áthidaltuk, így gyorsan megszületett az egyezség. Andrej az egyik kulcsjátékosunk, és a továbbiakban még nagyobb szerepet fogunk neki szánni. Nyilvánvaló, hogy emiatt sok pénzt kellett lekötnünk, de úgy érezzük, ez nagyon jó befektetés. Mindannyian elégedettek vagyunk az eredménnyel.”

Szvecsnyikov a 2018-as draft 1/3-as választottja volt. 205 mérkőzésen eddig 140 pontot szerzett, ezzel a 3 évvel ezelőtti börze legeredményesebb játékosa. 59 góljával a második , csak Brady Tkachuk előzi meg, 81 gólpasszával epdig a harmadik a listán Rasmus Dahlin és Quinn Hughes mögött.

Az időtartamot és az összeget tekintve Szvecsnyikovval teljesen megegyező szerződést írt alá Sean Couturier, a Flyers klasszisa. A Selke-trófeát 2020-ban begyűjtő center is 8 évre és 62 millióért kötelezte el magát, de két lényeges különbség így is van a megállapodások között. Az első, hogy a 28 éves jégkorongozó szerződése csak 2022-ben lép életb,e és 2030-ban jár le. A második, hogy a Carolina csatárával ellentétben Couturier-t a szerződés teljes időtartam alatt nem lehet áruba bocsátani a beleegyezése nélkül. Chuck Fletcher, a Flyers GM-je a szerződés aláírása után elmondta, az alaposan átalakított csapatban első számú centerként és vezérként számolnak Couturier-val. A narancsmezesektől a holtszezonban olyanok távoztak, mint Jakub Voracek, Nolan Patrick, Shayne Gostisbehere, Philippe Myers és Robert Hagg, őket a következőkkel pótolták: Cam Atkinson, Nate Thompson, Derick Brassard, Keith Yandle, Rasmus Ristolainen, Ryan Ellis és Martin Jones.

A nap harmadik üzlete Dillon Dube és a Calgary között született meg. A 23 éves csatár három idényre kötelezte el magát évi 2,3 millió dollárért, ami közel 7 milliót jelent számára 2024-ig. A 2016-os draft 2/56-osa tavaly 51 meccsen 22 (11+11) pontot gyűjtött, teljes karrierje során pedig 121 találkozón 43 (18+25) egység került a neve mellé.

couturier

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum