HK Nitra?FTC-Telekom 11-5

   

A ferencvárosiak egy harmadon át szorossá tették az extraligás csapat elleni felkészülési mérkőzésüket.

Az FTC-Telekom kölcsönkapussal lépett jégre a HK Nitra ellen: Arany a válogatottnál szerepelt, Nagy Kristóf pedig sérülés miatt hiányzott, így a Dukla Michalovce hálóőre, Michal Vojvoda állt a vasak között. A Ferencváros jól kezdte a meccset, előbb Hajós közelről szerzett góljával megszerezte a vezetést, aztán Kulmala is betalált egy lendületes akció végén. A hazaiak egyenlítettek, ezt követően Kóger kapott remek indítást, sikerrel zárta a támadást. A HK Nitra még az első szünet előtt egyenlített, aztán a második harmadban háromszor is betaláltak a szlovákok. A záró felvonásban még négy gólt lőttek a nyitraiak – a 10. találat után Vojvoda helyére Földes érkezett a vendégek kapujába -, aztán az 54. percben Kóger 10-4-re módosította az állást. Földes sem úszta meg kapott gól nélkül, ezt Kärmeniemi bosszulta meg egy nagy találattal, amivel kialakult a 11-5-ös végeredmény. A Fradi legközelebb egy hét múlva játszik edzőmeccset, amikor a szlovák másodosztályú Nagytapolcsányhoz utazik.

Az FTC-Telekom összeállítása: Vojvoda (Földes) ? Kärmeniemi, Sarcia, Galántai, Fowlie, Kóger ? Bán, McFadden, Somogyi, Tamminen, Kulmala ? Hegyi, Boros, Pavuk, Hajós, Tóth A. ? Seregély, Komáromy, Farkas, Roczanov, Tóth G. Megbízott vezetőedző: Yul Hennelly.

A 2021/22-es szezon felkészülési mérkőzései:

2021. augusztus 6., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?DEAC (Miskolc) 4-3

2021. augusztus 10., kedd, 19:00: HDD Jesenice?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 8-3

2021. augusztus 11., szerda, 12:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 5-1

2021. augusztus 13., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?Győri ETO HC (Miskolc) 4-7
2021. augusztus 13., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Olimpia Ljubljana (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu) 5-1

2021. augusztus 15., vasárnap, 18:30: DEAC?MAC HKB Újbuda (Debrecen) 2-3

2021. augusztus 18., szerda, 19:15: Titánok?Győri ETO HC (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu) 2-3

2021. augusztus 19., csütörtök, 15:30: HC 05 Banská Bystrica?UTE (Zólyom) 5-0

2021. augusztus 20., péntek, 16:00: DVTK Jegesmedvék?HC Kosice (Kassa) 3-10
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HDD Jesenice?FTC-Telekom (Jesenice) 7-0
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HKM Zvolen?UTE (Zólyom) 6-0

2021. augusztus 21., szombat, 13:30: Szlovákia U20?UTE (Zólyom) 6-1
2021. augusztus 21., szombat, 17:30: DVTK Jegesmedvék?Olimpija Ljubljana (Kassa) 3-5
2021. augusztus 21., szombat, 18:30: DEAC?Fehérvári Titánok (Debrecen) 5-4

2021. augusztus 22., vasárnap, 17:00: DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (Nagymihály) 1-5

2021. augusztus 26., csütörtök, 18:00: HC Topolcany?DEAC (Nagytapolcsány) 8-1
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:40: GYHK?HC Nové Zámky (Érd, zárt kapus) 0-2

2021. augusztus 27., péntek, 14:00: SC Csíkszereda?Steaua (Felcsík) 20-0
2021. augusztus 27., péntek, 16:00: HC Levice?DEAC (Léva) 3-6
2021. augusztus 27., péntek, 18:00: HK Nitra?FTC-Telekom (Nyitra) 11-5
2021. augusztus 27., péntek, 18:00: UTE?Dunaújvárosi Acélbikák (Újpest)

2021. augusztus 28., szombat, 17:30: Sapientia U23?SC Csíkszereda (Felcsík)

2021. augusztus 29., vasárnap, 14:00: Háromszéki Ágyúsok?SC Csíkszereda (Felcsík)

2021. szeptember 1., szerda, 18:00: MAC HKB Újbuda?HC Nové Zámky (Tüskecsarnok)
2021. szeptember 1., szerda: DAB?GYHK

2021. szeptember 3., péntek, 17:30: HC Topolcany?FTC-Telekom (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 3., péntek, 18:30: DEAC?UTE (Debrecen)
2021. szeptember 3., péntek: DAB?Titánok (Dunaújváros)
2021. szeptember 3., péntek: Győri ETO HC?GYHK (Győr)

2021. szeptember 4., szombat, 18:00: DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 (Miskolc)

2021. szeptember 5., vasárnap: UTE?DEAC (Újpest)

2021. szeptember 8., szerda, 18:00: FTC-Telekom?DVTK Jegesmedvék (Tüskecsarnok)

2021. szeptember 9., csütörtök, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)

2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Gyergyó HK (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)
2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Black Wings Linz?MAC HKB Újbuda (Linz)
2021. szeptember 10., péntek: HC Topolcany?UTE (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 10., péntek: Titánok?DAB

2021. szeptember 12., vasárnap, 19:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Ljubljana)
2021. szeptember 12.: HK Levice?UTE (Léva)

2021. szeptember 14., kedd, 18:00: HC Nové Zámky?Hydro Fehérvár AV19 (Érsekújvár)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum