11 éve sikerült utoljára legyőznünk a franciákat

   

Kezdődnek az olimpiai selejtezők Rigában, ellenfelünk is divízió 1/A csoportos, ám 6 hellyel előttünk áll a világranglistán.

A magyar jégkorong igazi szintlépése sokak szerint egy franciák elleni mérkőzéssel kezdődött: 2001 tavaszán Grenoble-ban 3-1-re győztük le a házigazdát Ocskay, Orsó és Ladányi góljaival, és ennek a parádés sikernek is köszönhetően megragadtunk a divízió 1-ben, ahonnan azóta sem csúsztunk lejjebb. Ellenfelünk viszont a későbbiekben feljebb került, miután 2007-ben feljutott a legjobbak közé, egészen 2019-ig stabilan ott maradt, egyszer sem esett ki a szlovákiai katasztrófáig, amikor hiába vezetett a sorsdöntő mérkőzésen 3-0-ra Nagy-Britannia ellen, végül kikapott és búcsúzott a top 16-tól. Mivel a koronavírus-járvány miatt azóta nem rendeztek divízió 1/A csoportos tornákat, egyelőre a visszakapaszkodás még várat magára.

Ezzel együtt a franciákkal szembeni összesített mérlegünk kedvező. Eddig 55 alkalommal találkoztunk egymással ? Lengyelország, Románia és Dánia után a legtöbbször velük mérkőztünk ?, ebből 27-szer nyertünk, 21-szer kaptunk ki, 6 döntetlent játszottunk, 1-szer veszítettünk hosszabbításban, az összesített gólkülönbség 230-223 a javunkra. Az első meccset 1928. február 11-én vívtuk a St. Moritz-i téli olimpián, ekkor a franciák nyertek 2-0-ra. Az utolsó találkozó: Magyarország?Franciaország 2-5, 2019. december 13., Káposztásmegyer, EIHC-torna. Ez utóbbi találkozóval együtt a legutóbbi 4 alkalommal a franciák nyertek, és övék volt az utolsó tétmeccs is, 2016 májusában a szentpétervári A csoportos világbajnokságon 6-2-re intéztek el minket.

Mindent egybevetve most is ők az esélyesek, hiszen 15.-ek a világranglistán, ahol mi 21.-ek vagyunk. Emellett Philippe Bozon szövetségi kapitány keretében 3 NHL-es és 1 KHL-es játékos van ? Antoine Roussel (Arizona Coyotes), Pierre-Edouard Bellemare (Tampa Bay Lightning), Alexandre Texier (Columbus Blue Jackets), Stephane Da Costa (Avtomobiliszt Jekatyerinburg) ?, és a többiek közül is sokan érkeztek olyan elit bajnokságokból, mint a svájci, a német vagy a cseh liga. Van egy közeli ismerősünk is a névsorban: Antonin Manavian több idényben is a Hydro Fehérvár AV19 játékosa volt, nemrégiben pedig Dániába szerződött. A franciák főpróbája mindazonáltal nagyon nem sikerült, 8-2-re kaptak ki a dánoktól legutóbb.

Az utolsó magyar győzelemért 2010. november 13-áig kell visszamenni, akkor a fehérvári EIHC-tornán 5-2-re nyertünk. Komoly bravúr lenne tehát, ha ezt csütörtök délután sikerülne megismételnünk Rigában. Bravúr ? de nem lehetetlenség.

A sorösszeállításunk: Hetényi (Rajna) ? Macaulay, Stipsicz, Erdély, Hári, Sofron ? Pozsgai, Horváth, Magosi, Bartalis, Mihály ? Szirányi, Garát, Papp, Nagy G., Terbócs ? Szabó, Tóth, Benk, Vas, Nagy K.

HUNFRA

fotó: Mudra László/MJSZ

Felkészülési mérkőzés:

2021. augusztus 21. szombat, 16:30: Ausztria?Magyarország 7-5

A rigai olimpiai selejtezőtorna programja (magyarországi idő szerint):

2021. augusztus 26., csütörtök, 14:30: Franciaország?Magyarország (M4 Sport)
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:30: Olaszország?Lettország

2021. augusztus 27., péntek, 15:00: Franciaország?Olaszország
2021. augusztus 27., péntek, 19:00: Lettország?Magyarország (m4sport.hu ? élő, M4 Sport ? felvételről 23:15-től)

2021. augusztus 29., vasárnap, 12:00: Magyarország?Olaszország (M4 Sport)
2021. augusztus 29., vasárnap, 16:00: Lettország?Franciaország

A magyar válogatott rigai kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Hetényi Zoltán 1988 DEAC
Rajna Miklós 1991 UTE
Hátvédek
Garát Zsombor 1997 MAC HKB Újbuda
Horváth Milán 2001 Fehérvár AV19
Macaulay Scott 1990 MAC HKB Újbuda
Pozsgai Tamás 1988 MAC HKB Újbuda
Stipsicz Bence 1997 Fehérvár AV19
Szabó Dániel 1995 Fehérvár AV19
Szirányi Bence 1988 DVTK Jegesmedvék
Tóth Gergely 1998 MAC HKB Újbuda
Csatárok
Bartalis István 1990 Fehérvár AV19
Benk András 1987 UTE
Erdély Csanád 1996 Fehérvár AV19
Hári János 1992 Fehérvár AV19
Magosi Bálint 1989 Fehérvár AV19
Mihály Ákos 1999 Fehérvár AV19
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1994 SaPKo (FIN)
Papp Kristóf 2001 Michigan State University (USA)
Sebők Balázs 1994 Ilves Tampere (FIN)
Sofron István 1988 SC Csíkszereda
Szita Donát 1998 csapat nélkül
Terbócs István 1996 Fehérvár AV19
Vas János 1984 Chamonix Hockey Club (FRA)

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Sean Simpson
Edzők: Szilassy Zoltán, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Fitneszedző: Puskás Sándor
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente
GM: Vas Márton

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum