Elhunyt az európai Bobby Orr

 

Jan Suchy, a csehszlovák válogatott és a Dukla Jihlava legendás hátvédje 76 éves volt.

Az 1944-ben született Suchy 19 éves koráig nemcsak kitűnő hokis volt, hanem remek labdarúgó is. Ekkor választania kellett a két sportág közül, és a jégkorong mellett tette le a voksát. Szülőfalujából Jihlavába költözött, ahol 1963-tól 1979-ig páratlan karriert futott be. A fantasztikus offenzív képeségekkel megáldott Suchy összesen hét bajnoki címet nyert a Duklával, ebből 1967 és 1972 között zsinórban hatot. 35 éves koráig játszott anyaegyesületében, majd még elment levezetni öt évre Ausztriába és az NSZK-ba. A legjobb cseh játékosnak járó arany hokibotot kétszer kapta meg. Először 1969-ben, az alapítás évében, amikor bekk létére a cseh bajnokság kanadai táblázatának élén végzett, amit azóta sem tudott senki megismételni. A második elismerést egy évvel később sikerült kiharcolnia. A hatvanas és a hetvenes években nemcsak a klubjának, hanem a csehszlovák válogatottnak is alapembere volt. Az 1968-ban Grenoble-ban rendezett olimpián a második helyen végzett a csapattal, a világbajnokságokon pedig 4 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtött, valamint négyszer került be az adott torna csapatába, illetve kétszer választották a legjobb védőnek. 1972-ben viszont épp nem volt a tagja az aranyérmes gárdának, mivel ittas vezetésen kapták, ami eltiltással járt.

Tomas Kral, a cseh szövetség elnöke az alábbi szavakkal búcsúzott Suchytól: “A sors nem adott neki világbajnoki aranyérmet vagy NHL-karriert, mégis történelmünk aranygenerációjához tartozik. Játékstílusával, bátor blokkolásaival, hihetetlen támadójátékával, kiemelkedő intelligenciájával több évtizeddel megelőzte korát, nem véletlenül nevezték az európai Bobby Orrnak. Pályafutása példává vált mindenki számára itthon és külföldön.” Jan Suchy 2008 óta a cseh, 2009 óta az IIHF Hall of Fame tagja.

jan_suchy_2009_hof_news

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum