HKM Zvolen?UTE 6-0

   

A lila-fehérek a második zólyomi mérkőzésükön is lőtt gól nélkül maradtak.

Az UTE kapujában a szlovák bajnok HKM Zvolen ellen is Márkus kezdett, viszont a csütörtöki mérkőzéshez képest hiányzott Phil Kiss, Kiss Patrik és a frissen igazolt Richard Nejezchleb. A házigazda együttes a 7. percben Sarvas emberelőnyös góljával megszerezte a vezetést. A nyitó felvonás végén kétszer is villantak a zólyomiak: előbb Bujanov 5 a 4 ellen volt eredményes, aztán Tábi lőtt kapásból pontosan. A második húsz percben az újpestiek hiába bekkeltek ki egy kettős emberhátrányt is, Giertl teljes létszámban nagy gólt lőtt a bedobópont környékéről. A harmadik játékrész elején Just büntetőből szépíthetett volna, de a hazai kapus védte a próbálkozását. A harmad felénél Duris egy takarásból leadott lövésből megszerezte az 5. zólyomi gólt, nem sokra rá pedig Murtazin a saját harmadából megindulva volt eredményes emberhátrányból.

Az UTE 6-0-ra alulmaradt, szombat délután Szlovákia U20-as válogatottjával gyakorol.

monostori-markus

fotó: UTE

A 2021/22-es szezon felkészülési mérkőzései:

2021. augusztus 6., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?DEAC (Miskolc) 4-3

2021. augusztus 10., kedd, 19:00: HDD Jesenice?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 8-3

2021. augusztus 11., szerda, 12:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 5-1

2021. augusztus 13., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?Győri ETO HC (Miskolc) 4-7
2021. augusztus 13., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Olimpia Ljubljana (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu) 5-1

2021. augusztus 15., vasárnap, 18:30: DEAC?MAC HKB Újbuda (Debrecen) 2-3

2021. augusztus 18., szerda, 19:15: Titánok?Győri ETO HC (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu) 2-3

2021. augusztus 19., csütörtök, 15:30: HC 05 Banská Bystrica?UTE (Zólyom) 5-0

2021. augusztus 20., péntek, 16:00: DVTK Jegesmedvék?HC Kosice (Kassa) 3-10
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HDD Jesenice?FTC-Telekom (Jesenice)
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HKM Zvolen?UTE (Zólyom) 6-0

2021. augusztus 21., szombat, 13:30: Szlovákia U20?UTE (Zólyom)
2021. augusztus 21., szombat, 17:30: DVTK Jegesmedvék?Olimpija Ljubljana (Kassa)
2021. augusztus 21., szombat, 18:30: DEAC?Fehérvári Titánok (Debrecen)

2021. augusztus 22., vasárnap, 17:00: DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (Nagymihály)

2021. augusztus 26., csütörtök, 18:00.: HC Topolcany?DEAC (Nagytapolcsány)

2021. augusztus 27., péntek, 18:00: HK Nitra?FTC-Telekom (Nyitra)
2021. augusztus 27., péntek: UTE?Dunaújvárosi Acélbikák (Újpest)

2021. szeptember 1., szerda, 18:00: MAC HKB Újbuda?HC Nové Zámky (Tüskecsarnok)
2021. szeptember 1., szerda: DAB?GYHK

2021. szeptember 3., péntek, 17:30: HC Topolcany?FTC-Telekom (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 3., péntek, 18:30: DEAC?UTE (Debrecen)
2021. szeptember 3., péntek: DAB?Titánok

2021. szeptember 4., szombat, 18:00: DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 (Miskolc)

2021. szeptember 5., vasárnap: UTE?DEAC (Újpest)

2021. szeptember 8., szerda, 18:00: FTC-Telekom?DVTK Jegesmedvék (Tüskecsarnok)

2021. szeptember 9., csütörtök, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)

2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Gyergyó HK (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)
2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Black Wings Linz?MAC HKB Újbuda (Linz)
2021. szeptember 10., péntek: HC Topolcany?UTE (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 10., péntek: Titánok?DAB

2021. szeptember 12., vasárnap, 19:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Ljubljana)
2021. szeptember 12.: HK Levice?UTE (Léva)

2021. szeptember 14., kedd, 18:00: HC Nové Zámky?Hydro Fehérvár AV19 (Érsekújvár)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum