Érkeznek a légiósok az osztrák bázisú ligába

 

Az elmúlt két hét során az ICEHL csapatainak zöme közel került ahhoz, hogy véglegesítse játékoskeretét.

A Bolzano két helyen is erősített, Dánia érintésével érkezett a kanadai Joseph Mizzi, aki előzőleg két szezont is lehúzott az Alpesi Ligában, bőven pont/meccs felett teljesítve. A dél-tiroliak másik új igazolása az olasz válogatott Alex Trivellato, ő tavaly szezon közben kölcsönben már megfordult a Foxesnál, ám az idényt a svéd másodosztályban zárta.

A Villach két új légióst jelentett be, a svéd junior-vb-ezüstérmes Anton Karlsson a 2019/20-as idény során már játszott a Wörthi-tó partján (48 meccsen 34 pontot szorgoskodott össze), a tavalyi szezonban pedig a svéd másodvonalos AIK-t erősítette. A volt horvát utánpótlás-válogatott Domagoj Troha kapus Grazban nevelkedett, két tengerentúli idényt követően érkezett Villachba próbajátékra. Ha Troha szerződést kap a VSV-től, akkor 5 kapus közül választhat Rob Daum vezetőedző, hiszen a keret tagja a MAC-ban is megfordult olasz válogatott Andreas Bernard, az osztrák válogatott Alexander Schmidt, valamint két juniorkorú hálóőr.

A rekordbajnok Klagenfurt háza táján távozókról lehet beszámolni. Az osztrák válogatottban is megfordult, a 2015-ös A-csoportos világbajnokságot is megjárt Alexander Cijan elhagyja a KAC-ot, míg az együttes korábbi csapatkapitánya, a piros-fehéreknél 5 szezont lehúzó David Fischer felhagy aktív pályafutásával. A 33 éves amerikai már a legutóbbi szezon során sem tudott jégre lépni sérülése miatt, de csak most jelentette be visszavonulását. Fischer nem hagyja el a klagenfurti klubot, az alpesi ligás farmcsapat segédedzője lesz.

A Red Bull Salzburg leigazolta a kanadai Keegan Kanzigot. A 26 éves csatár korábban végig Észak-Amerikában játszott, az ECHL-ben stabil, az AHL-ben epizódszereplő volt.

A 23 éves Cliff Pu a Vienna Capitals legújabb szerzeménye. A Memorial Cup- és OHL-győztes kanadai, akit annak idején a Buffalo draftolt, az AHL-es Cleveland Monsterstől érkezik.

Hasonló kaliberű jégkorongozót szerzett a Dornbirn. A Bulldogs a szintén AHL-es Tucson Rouadrunners csatárát, Kevin Hancockot szerződtette. A vorarlbergi klubnak az eddigi idényekkel ellentétben egyelőre csak 7 bejelentett légiósa van.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 10., vasárnap
EL 14:15 UTEDEB 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAGYE 4-5VÉGE
EL 16:30 FTCMIS 2-1VÉGE
EL 17:00 DABTIT 1-0VÉGE
EL 17:30 ETOMAC 1-5VÉGE
ICEHL 17:30 AVSDEC 1-3VÉGE
    • DIGI SPORT 1
október 14., csütörtök
EL 17:30 BRAMIS 7-2VÉGE
EL 17:30 GYEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 5-0VÉGE
EL 18:40 TITUTE 4-3 BVÉGE
október 15., péntek
EL 17:30 BRADEB 4-2VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:15 HCIAVS 1-4VÉGE
október 16., szombat
MK 14:00 WORZEM 
EL 14:15 TITETO 
    • M4 SPORT
MK 17:15 DABÚJA 
ICEHL 19:45 HCBAVS 
október 17., vasárnap
EL 16:30 BRAFTC 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:30 UTEMAC 
Partnerünk
Archívum