Fehérvári Titánok?Győri ETO HC 2-3

   

Igen fiatal kerettel állt fel első előszezonmeccsére a Fehérvár-farm, amelynek így az összeállításáról is kaphattunk információkat.

A néhány nappal korábban az Erste Ligába visszatérő DVTK Jegesmedvéknek 7-et vágó Ladányi-csapat volt a fehérvári C-pályán nézők nélkül rendezett összecsapás esélyese, és ennek megfelelően is jégkorongozott, bár nem a legnagyobb lendülettel tette azt. Az első játékrészben mindenesetre Bödök Bence egy kapusról lecsorgó korongot bekotort az üres kapuba, 0-1 állt a táblán a 13. percben. A második felvonásban a zöld-fehérek előző idénybeli házi társgólkirálya, Turbucz Martin duplázta meg övéi előnyét, 0-2. Nem maradt így a második szünetig, a Titánok emberfórba kerültek és ki is használták azt, egy kipattanót vágott be Parragi Dániel, 1-2. A záró menet elején aztán megjött a hazaiak egyenlítő gólja, mégpedig egy újabb előnyből, ekkor Ambrus Csongor talált be ziccerből, 2-2 a 45. percben. Mindezt nem hagyta annyiban az ETO, Tornyai lőtte ki a sarkot távolról hamarjában, 2-3. Az utolsó percek nem a legfegyelmezettebb hokiról szóltak, a győrieknek azonban sikerült kibekkelniük a számukra nehéz időszakot, így második edzőmérkőzésüket is megnyerték.

A Titánok, akik keretéről eddig még semmit sem tudhattunk, közzétették a sorösszetételüket, amivel kapcsolatban fontos információ, hogy nem feltétlenül lesz minden jégre lépett jégkorongozó a csapat tagja, lévén, hogy próbajátékosok is voltak közöttük: Horváth (Gáspár) ? Reiter, Molnár ? Kucsma, Dobmayer ? Dolinar, Nochta ? Gruff; Ambrus G., Rétfalvi, Németh ? Nagy, Fekete, Ambrus Cs. ? Csiszer, Parragi, Keceli ? Dézsi, Mayer, Alapi.

titeto

fotó: Fehérvári Titánok

A 2021/22-es szezon felkészülési mérkőzései:

2021. augusztus 6., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?DEAC (Miskolc) 4-3

2021. augusztus 10., kedd, 19:00: HDD Jesenice?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 8-3

2021. augusztus 11., szerda, 12:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Jesenice) 5-1

2021. augusztus 13., péntek, 19:00: DVTK Jegesmedvék?Győri ETO HC (Miskolc) 4-7
2021. augusztus 13., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Olimpia Ljubljana (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu) 5-1

2021. augusztus 15., vasárnap, 18:30: DEAC?MAC HKB Újbuda (Debrecen) 2-3

2021. augusztus 18., szerda, 19:15: Titánok?Győri ETO HC (Székesfehérvár, C-pálya, zárt kapu)

2021. augusztus 19., csütörtök, 15:30: HC 05 Banska Bystrica?UTE (Zólyom)

2021. augusztus 20., péntek, 16:00: DVTK Jegesmedvék?HC Kosice (Kassa)
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HDD Jesenice?FTC-Telekom (Jesenice)
2021. augusztus 20., péntek, 19:00: HKM Zvolen?UTE (Zólyom)

2021. augusztus 21., szombat, 13:30: Szlovákia U20?UTE (Zólyom)
2021. augusztus 21., szombat, 17:30: DVTK Jegesmedvék?Olimpija Ljubljana (Kassa)
2021. augusztus 21., szombat, 18:30: DEAC?Fehérvári Titánok (Debrecen)

2021. augusztus 22., vasárnap, 17:00: DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (Nagymihály)

2021. augusztus 26., csütörtök, 18:00.: HC Topolcany?DEAC (Nagytapolcsány)

2021. augusztus 27., péntek, 18:00: HK Nitra?FTC-Telekom (Nyitra)
2021. augusztus 27., péntek: UTE?Dunaújvárosi Acélbikák (Újpest)

2021. szeptember 1., szerda, 18:00: MAC HKB Újbuda?HC Nové Zámky (Tüskecsarnok)
2021. szeptember 1., szerda: DAB?GYHK

2021. szeptember 3., péntek, 17:30: HC Topolcany?FTC-Telekom (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 3., péntek, 18:30: DEAC?UTE (Debrecen)
2021. szeptember 3., péntek: DAB?Titánok

2021. szeptember 4., szombat, 18:00: DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 (Miskolc)

2021. szeptember 5., vasárnap: UTE?DEAC (Újpest)

2021. szeptember 8., szerda, 18:00: FTC-Telekom?DVTK Jegesmedvék (Tüskecsarnok)

2021. szeptember 9., csütörtök, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)

2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Hydro Fehérvár AV19?Gyergyó HK (Székesfehérvár, emlékmérkőzés)
2021. szeptember 10., péntek, 19:15: Black Wings Linz?MAC HKB Újbuda (Linz)
2021. szeptember 10., péntek: HC Topolcany?UTE (Nagytapolcsány)
2021. szeptember 10., péntek: Titánok?DAB

2021. szeptember 12., vasárnap, 19:00: Olimpija Ljubljana?MAC HKB Újbuda (Ljubljana)
2021. szeptember 12.: HK Levice?UTE (Léva)

2021. szeptember 14., kedd, 18:00: HC Nové Zámky?Hydro Fehérvár AV19 (Érsekújvár)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum