Charáék nélkül olimpiai selejtezőznek a szlovákok

   

Északi szomszédunk keretet hirdetett a jövő heti pozsonyi eseményre.

Világranglista-helyezése miatt nem lehetett automatikus résztvevője a 2022-es pekingi olimpiának Szlovákia, ezt a jogot selejtezőn kell elérnie augusztus 26–29. között. Craig Ramsay együttesének helyzetét némiképp könnyíti, hogy a Fehéroroszország, Ausztria és Lengyelország elleni csatát hazai jégen vívhatja meg, és a pozsonyi Ondrej Nepela-jégcsarnokot az aktuális járványügyi előírások jegyében 75 százalékig megtölthetik a szurkolók. Némi polémiát váltott ki ugyanakkor, hogy NHL-es játékosaik közül a legnagyobb nevek különböző okok miatt nem szerepelnek a megméretésen, így többek között Zdeno Chara, Tomas Tatar és Richard Panik sem áll a kapitány rendelkezésére. 8 tengerentúli hokisuk azonban ezzel együtt is lesz, miáltal a kihirdetett keret semmivel sem tűnik gyengébbnek, mint az, amely tavasszal a rigai világbajnokságon kiváló produkciót nyújtva 2013 után először jutott ismét negyeddöntőbe.

Szlovákia összeállítása a jövő heti pozsonyi olimpiai selejtezőre:

Kapusok: Adam Huska (Hartford Wolf Pack, AHL), Branislav Konrád (Olomouc, CZE), Patrik Rybár (Dinamo Minszk, KHL)
Védők: Peter Ceresnák (Plzen, CZE), Marek Daloga (Kometa Brno, CZE), Martin Fehérváry (Washington Capitals, NHL), Martin Gernát (Lausanne, SUI), Mario Grman (Hämenlinna, FIN), Christián Jaros (New Jersey Devils, NHL), Samuel Knazko, Turku, FIN), Martin Marincin (Trinec, CZE), Simon Nemec (HK Nitra)
Csatárok: Peter Cehlárik (Avangard Omszk, KHL), Marko Dano (klub nélkül), Dávid Gríger (Liberec, CZE), Marek Hrivík (Torpedo Nyizsnyij Novgorod, KHL), Libor Hudácek (Nyeftyehimik Nyizsnyekamszk, KHL), Tomás Jurco (klub nélkül), Milos Kelemen (Mlada Boleslav, CZE), Róbert Lantosi (Rögle, SWE), Kristián Pospisil (Lukko Rauma, FIN), Milos Roman (TRinec, CZE), Adam Ruzicka (Calgary Flames, NHL), Juraj Slafkovsky (Turku, FIN), Marián Studenic (New Jersey Devils, NHL)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 2-3 HVÉGE
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 3-4VÉGE
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 4-3VÉGE
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN 5-3VÉGE
MK 18:30 FTCUTE 2-2VÉGE
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
december 9., péntek
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
december 10., szombat
SHL 15:15 RBKSKE 
    • SPORT 2
AL 19:00 FTCSZG 
AL 21:00 ETODBF 
december 11., vasárnap
VB20 13:00 HUNDEN 
EL 17:30 SCCGYE 
ICEHL 17:30 AVSPUS 
EL 17:40 BJAMIS 
AL 18:00 WRMASP 
EL 18:00 UTEFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
AL 20:00 LHLIKO 
december 12., hétfő
VB20 16:30 HUNKAZ 
Partnerünk
Archívum