A román bajnokságban nem lesz rájátszás

 

Megvan a román kupa csoportbeosztása is, a karácsony környéki megméretésen 8 csapat indul.

Blogunk után a Székelyhon c. lap is áttanulmányozta a 2021/22-es román versenyszabályzatot, és érthető módon több érdemi információt sikerült kinyernie a szövegből, mint nekünk. Így az újság szerint azért nem esik szó a dokumentumban a playoffról, mert nem is lesz ilyen keleti szomszédunknál az idén. Vagyis a 8 induló közül a 4 felsőházi körmérkőzéseken dönti el a végső bajnoki sorrendet, miközben fontos tudni, hogy a 28 mérkőzéses alapszakasz eredményeit magukkal viszik. Ennek egyenes következménye lehet hevenyészett kalkulációnk alapján, hogy azok a csapatok, amelyek ilyen-olyan okokból esetleg nem tudnának teljes erőbedobással küzdeni a pontvadászat egésze során, gyakorlatilag elveszítenék az esélyüket a végső győzelemre.

Ugyancsak rendelkezik a versenyszabályzat a román kupáról. E szerint a szokott 7 együtteshez miként a bajnokságban, úgy itt is csatlakozik az ASCH Fenestela ?68 ? a háromszéki gárdának nem ez a végleges neve ?, így két 4-es csoportot alkotnak a mezőnyből, és a győztesek küzdhetnek meg a trófeáért. A Székelyhon azt írja, hogy bronzmérkőzést nem fognak rendezni a kupában.

A csoportbeosztás:

Brassó, Gyergyói HK, Steaua, Fenestela ’68
SC Csíkszereda, Galac, Sapientia U23, Sportul Studentesc

A román kupa címvédője jelenleg a Corona Brassó.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum