Jaromír Jágr a 34. szezonjára készül

 

A februárban az 50. életévét betöltő zseni továbbra is a cseh élvonalba visszajutott Kladnót erősítheti.

Teljesen természetes, ha egy hokisnak a 34. születésnapja környékén eszébe jut a visszavonulás. A Kladno csapatában 1988-ban bemutatkozott Jágr esetében ez a pillanat 2006-ban jöhetett volna el, ő azonban elnyűhetetlennek tűnik, és másfél évtizedet ráhúzva nem a 34. születésnapjára, hanem a 34. profi szezonjára készül. A cseh klasszis a 2017/18-as évadban játszott legutóbb az NHL-ben a Calgary Flamesben, de a tengerentúlon ekkor már nem tudta hozni a szintet, így visszatért szülővárosába. Azóta segíti a Rytiri Kladnót, amellyel legnagyobb sikerét előbb 2019-ben érte el, majd idén megismételte, hiszen a 2020-as kiesést követően másodszor is azonnal visszavezette a klubot a cseh élvonalba. Sokan azt hitték, egy ilyen újrázás tökéletes befejezése lehet fantasztikus pályafutásának, Jágr azonban a folytatás mellett döntött, az okokról pedig a The Hockey Newsnak így beszélt: “Felelőséggel tartozom a klubnak, kötelességemnek érzem, hogy továbbra is az általam tulajdonolt csapatban játsszam ? mondta. ? Húsz éven keresztül az apám tartotta életben a klubot, a nyomdokaiba lépve nekem is ezt kell tennem. A fiaként szégyellném magam, ha kilépnék a projektből. Muszáj itt lennem, a lehető legjobb teljesítményt nyújtanom, ha nem így tennék, bohócot csinálnék magamból, ami súlyos következményekkel járhatna. Ha elmennék, vagy ha nem hajtanék, távoznának a szponzorok és a támogatók, ami a klub összeomlásához vezethetne. Nincs más választásom, jégkorongoznom kell. Ezt sokan nem értik meg. Jól játszanom és jó teljesítményt nyújtanom persze már nem könnyű. A pályafutásom során végig úgy éreztem, ha gólt akarok lőni, akkor gólt fogok lőni, de ez egy ideje nem így működik. A szurkolók viszont még mindig elvárják tőlem, hogy a topon legyek.”

Jágr csapattársa, az NHL-ben 1001 mérkőzést játszó 38 esztendős Tomas Plekanec így látja 11 évvel idősebb társát: “Sokat viccelődünk azon, hogy még mindig itt van közöttünk. Senki sem várhatja el tőle, hogy topjátékos legyen, de még mindig fantasztikusan jó erőcsatár. Tisztában van a képességeivel, meg tudja találni a szerepét és a helyét, éppen ezért nagyon hasznos a hokija. Nem lennék meglepve, ha még két-három évet a jégen töltene.”

Jágr a Pittsburgh Penguins tagjaként 1991-ben és 1992-ben volt bajnok az NHL-ben. A liga örökranglistáin 135 győztes góllal első, 1921 ponttal második, 766 góllal harmadik, 1733 találkozóval negyedik, 1155 előkészítéssel ötödik. Ötször végzett a kanadai tabella élén, hat alkalommal választották be az év kezdő hatosába. A legutóbbi szezonban a Rytiri Kladnóban mindent egybevetve 35 meccsen tudott jégen lenni, ezeken 4 gól mellett 18 asszisztig jutott, ezen belül különösen a feljutást hozó playoffban volt kiemelten fontos a játéka.

jagr3

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum