Mason McTavish aláírt az Anaheimhez

 

Az idei 1/3-as 3 éves belépő szintű szerződést kapott a Duckstól. A Rangers a szintén első körös Brennan Othmann-nal egyezett meg.

Aláírta első profiszerződését az idei játékosbörze harmadik helyén kiválasztott Mason McTavish. A koronavírus-járvány miatt a legutóbbi szezont a svájci Oltenben töltő center szerződésének részleteit nem hozták nyilvánosságra, de az előkelő drafthely okán minden bizonnyal megkapja az újoncoknak adható 925 ezer dolláros maximumot, ami a bónuszokkal együtt 2-3 millió dollárig is felkúszhat. McTavish a svájci másodvonalban 13 alapszakaszmeccsen 11 pontot szerzett, majd a playoff 4 találkozóján további 2+5-öt. Nemcsak itt játszott kiemelkedően, hanem az U18-as világbajnokságon is, ahol a kanadai válogatott kapitányaként 7 találkozón 11 ponttal (5+6) segítette aranyéremhez csapatát. McTavish a következő szezont ezzel együtt biztosan az OHL-es Peterborough Petesben kezdi, de nagy esélye van rá, hogy az NHL-ben is bemutatkozzon az idény során.

Az Anaheim mellett a New York Rangers is megegyezett első körös játékosával, Brennan Othmann-nel. A Rangers 1/16-os csatára is 3 éves belépő szintű szerződést kapott, ám az ő esetében már nyilvánosságra hozták a konkrét összeget: 4,125 millió dollárt kap 2024-ig, ami szezononként 1,375 milliót jelent. McTavish és Othmann csapattársak voltak az Oltenben és a kanadai válogatottban egyaránt. A Rangers játékosa az SL-ben 16+2 pontot szerzett, míg a vb-címből 6 egységgel vette ki a részét.

McTavish és Othmann mellett további 4 játékos írt alá az idei drafton első körben kiválasztottak közül. Ő a következők: Brandt Clarke (Los Angeles Kings), Fabian Lysell (Boston Bruins), Zachary L’Heureux (Nashville Predators) és Oskar Olausson (Colorado Avalanche).

brennan Othmann

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum