Sam Reinhart 3 évre a Floridáé

 

Andrew Copp és Neal Pionk megegyezett a Winnipeggel, így mindketten elkerülték a bírósági meghallgatást.

A nyáron nagytakarításba kezdő Buffalo több kulcsjátékosától megvált, köztük volt Sam Reinhart is. A 25 éves hokisért folyó versenyből a Florida került ki győztesen, cserébe Devon Levi mellett egy 2022-es első körös választást is kapott a Sabres. Az üzletet követően a Panthers és a játékos között megindultak a tárgyalások a folytatásról, amelyek sikerrel zárultak. A centerként és jobbszélsőként is bevethető Reinhart 3 évre kötelezte el magát 19,5 millió dollárért, ami szezononként 6,5 milliót jelent. A csatár a kontraktus aláírása után azt mondta, még sosem volt ennyire motivált, és kész mindent megtenni a csapat sikeréért. Az 1/2-es Reinhart az elmúlt idényben 54 mérkőzésen 25 gólt lőtt és összesen 40 pontot szerzett, míg teljes karrierje során 454 találkozón 134 találat és 295 egység került a neve mellé.

A Winnipeg megegyezett mindkét arbitrációt kérő játékosával, elkerülve a bírósági meghallgatásokat. Először Andrew Copp kötelezte el magát a klubhoz egy évre 3,64 millió dollárért. A 27 éves csatár legutóbb 15 góllal, 24 előkészítéssel és 39 ponttal mindhárom kategóriában új egyéni rekordot ért el. A Jets GM-je, Kevin Cheveldayoff ezt követően bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutnia Neal Pionkkal is, aki négy évre kötelezte el magát. A 26 éves bekk 23,5 millió dollárt kap 2025-ig, ami évenként 5,875 millió dollár átlagosan. A szerződésnek egy fontos kitétele is van: Pionkot az utolsó két idényben a Winnipeg nem cserélheti el a beleegyezése nélkül.

Az eredetileg arbitrációt kérők listáján áthúztuk azok nevét, akik már megegyeztek klubjukkal.

Calgary Flames
Nyikita Zadorov

Colorado Avalanche
Dennis Gilbert

Detroit Red Wings
Jakub Vrana, Adam Erne

Montreal Canadiens
Michael McNiven

Nashville Predators
Juuse Saros, Dante Fabbro

New York Islanders
Adam Pelech

Ottawa Senators
Victor Mete

Pittsburgh Penguins
Zach Aston-Reese

San Jose Sharks
Adin Hill

Seattle Kraken
Vince Dunn

St. Louis Blues
Zach Sanford

Tampa Bay Lightning
Ross Colton

Vancouver Canucks
Jason Dickinson

Winnipeg Jets
Neal Pionk,  Andrew Copp

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum