Visszavonult minden idők egyik legjobb finn kapusa

 

A 38 éves Pekka Rinnénél több győzelmet egyetlen finn hálóőr sem ért el az NHL történetében.

“Több mint 15 éven keresztül egy hihetetlen, az egész életemet megváltoztató utazás részese voltam a Nashville Predatorsnál ? nyilatkozta a visszavonulását bejelentő Pekka Rinne. ? Ez az út többet adott nekem, mint amit valaha el tudtam volna képzelni. Remélem, hogy egy töredékét valamikor visszaadhatom. Nem volt könnyű meghoznom a döntést, de tudom, hogy jókor határoztam így. Ideje, hogy köszönetet mondjak a családomnak, a társaimnak, a klub minden alkalmazottjának, és azoknak, akik elindítottak az úton még Finnországban. Valamint a szurkolóknak is, akik segítettek abban, hogy férfivá, apává, érett emberré váljak. A Nashville az otthonom lett, igyekeztem jobbá tenni a csapatot, a közösséget, a várost. Megtanultam, miről szól ez a franchise. A barátságokat, amelyeket kötöttem, életem végéig őrizni fogom.”

Pekka Rinne az NHL megkerülhetetlen alakja volt az elmúlt 15 évben. Az 1982-ben született kapust a 2004-es drafton választotta ki a Predators a 8/258-as helyen. Egy évvel később, 2005. december 15-én mutatkozott be a legjobbak között, 35 védéssel vezette győzelemre a csapatát a Chicago ellen. A következő három idényben az AHL-es Milwaukee Admiralsban erősödött, az NHL-ben csupán két mérkőzés jutott neki. A 2008/09-es idénytől kezdve szerezte meg a kezdő kapus pozícióját a Nashville-ben, ahonnan bő egy évtizeden át kirobbanthatatlannak bizonyult. Rinne másfél évtized alatt szinte minden franchise-rekordot átírt a klubban, és a  finn NHL-kapusok ranglistája is jó néhány kategóriában az ő nevével kezdődik. A Predsben és a finnek között övé a legtöbb mérkőzés (683) és győzelem (369), a legjobb kapottgól-átlag (2,43), shutout (60) és védés (17 627). Hatékonysága 91,7%-os volt, ezen az egy területen szorul Tuukka Rask mögé honfitársai körében. Rinne a mutatóival a liga történetének legjobbjaival is felveszi a versenyt. Rajta kívül mindössze 11 olyan kapus van, aki legalább 350 győzelmet és 60 shutout szerzett, és közülük nyolc már a Hall of Fame tagja. A finn 2010 és 2019 között nyolcszor vezette rájátszásba a Predatorst, 13 éves pályafutását tekintve pedig tízszer. A playoffban a legjobb éve a 2016/17-es volt, ekkor a csapatával a döntőig menetelt, ahol hat meccsen szenvedtek vereséget a Sidney Crosby vezette Pittsburghtől. A karrierje során a rájátszásokban 89 mérkőzésen 45 győzelmet szerzett 91,4%-os hatékonyság mellett. Nemcsak a klubjával volt sikeres, hanem egyénileg is: az NHL-ben 2018-ban megkapta a legjobb kapusnak járó Vezina-trófeát, háromszor szavazták be az idényfelező All Star-gálára, kétszer kapott helyet az év hatosában. A finn válogatott is épített rá, amikor tehette. A nemzeti csapattal a legjobb eredményt 2014-ben érte el, ekkor ezüstérmet szerzett a világbajnokságon, emellett megkapta az MVP-címet. Egy évvel később nem állhatott dobogóra, de így is a vb legjobb kapusának választották, és bekerült a torna csapatába.

David Poile, a Nashville GM-je ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: “Amit ő jelent a csapatunknak és a közösségünknek, azt nagyon nehéz szavakba önteni. Pekka a jégen és azon kívül is a franchise arca volt. Nem lehet alábecsülni a szerepet, amit abban játszott, hogy a klubunk felemelkedjen. Sokkal többek lettünk vele, mint egy hokicsapat, éppen ezért nagyon fog nekünk hiányozni.”

NHL: Phoenix Coyotes at Nashville Predators

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum