Kétgólos hátrányból nyert az Islanders

 

A New York-iak hosszabbításban győztek, így hetedik meccs dönt a Tampa elleni párharcukban. Nyikita Kucserov megsérült.

Rosszul indult a Stanley Kupa-elődöntő hatodik mérkőzése a Tampa számára. A Bolts legjobb csatára, Nyikikta Kucserov már az első cseréjében megsérült. A rájátszás kanadai táblázatát vezető szélső Barzallal ütközött, és már vissza sem tért, nem lehet tudni, hogy a mindent eldöntő hetedik összecsapásra bevethető lesz-e. Jon Cooper vezetőedző a klasszis kiesése miatt alaposan felforgatta a csapatát, ami meg is látszódott a támadójátékon, a Tampa közel sem tudott olyan nyomást helyezni ellenfelére, mint az előző 8-0-s összecsapáson. A gárda erejére jellemző, hogy még ilyen körülmények között is meg tudta szerezni a vezetést az első harmad végén, és ezt a különbséget növelte is a meccs derekán. Először a sorozatban kilencedszer is eredményes Brayden Point brusztolt be egy kipattanót, majd Anthony Cirelli fejezett be egy szólót tökéletesen. Az Islanders eddig a pontig alig-alig mutatott valamit támadásban, de a kiesés szele felrázta a csapatot. Átvették az irányítást, a játékot áthelyezték a Bolts kapuja elé, és a harmad vége előtt Jordan Eberle zseniális fonáklövéssel szépített.

A befejező húsz percben a képlet egyértelmű volt: a New York-iak küzdöttek az egyenlítésért, a Tampa pedig csak arra várt, hogy egy hibát kihasználva eldöntse a csatát és vele együtt a továbbjutás kérdését. Erre mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek, ám gól csak egy született. Ezt Scott Mayfiled ütötte a 12. percben, amikor Vasziljevszkij mellett kilőtte a rövid felsőt és egyenlített. 2-2 után a hosszabbítás 68. másodpercig tartott. Coleman passzolt volna keresztbe a kapu előtt, de Anthony Beauvillier elcsípte az átadást és a hálóba lőtt. Az Islanders ezzel 3-2-re győzött, és készülhet a Tampa elleni hetedik mérkőzésre, amelyet magyar idő szerint szombat hajnalban rendeznek az Amelie Arenában.

A Lightning története során hét hetedik mérkőzésből ötöt megnyert, hazai pályán pedig mind a hármat behúzta. Az Islanders kilenc mindent eldöntő meccséből nyolcat vendégként vívott, négyet nyert meg, egyelőre pontosan 50%-os a mérlege.

beauvillier

NHL, 2021. június 23.:

Las Vegas?Montreal 3-2 h.
G.: Eberle, Mayfield, Beauvillier ill. Point, Cirelli

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 3. kör:

Las Vegas (2.)?Montreal (4.) 2-3

Tampa Bay (3.)?NY Islanders (4.) 3-3

Rájátszás, 2. kör:

Colorado (1.)?Las Vegas (2.) 2-4

Winnipeg (3.)?Montreal (4.) 0-4

Boston (3.)?NY Islanders (4.) 2-4

Carolina (1.)?Tampa Bay (3.) 1-4

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 4-3

Toronto (1.)?Montreal (4.) 3-4
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-4
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4

Carolina (1.)?Nashville (4.) 4-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-4

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum