Adorján Attila hazatér a Sportklubhoz

   

A 24 éves kapus először szerepelhet szülővárosa felnőttcsapatában, hogy kik lesznek a társai a vasak között, az még nem tudható.

Az Erste Liga-győztes Sportklub szerződtette Adorján Attilát. A Csíkszeredában született hálóőr 2014-ben került Miskolcra, ahol már második szezonjában, 18 évesen komoly szerepet vállalt a MOL Liga-címvédő csapat újabb sikerében. Mindeközben a romániai válogatott kapuját is védte egy olimpiai selejtező tornán, emiatt 4 magyarországi évre volt szüksége, hogy szerepelhessen nemzeti együttesünkben. Ezt 2020 nyaráig összehozta a Jegesmedvéknél ? előbb a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, majd a szlovák Extraligában ?, így szerencsét próbálhatott a finn másodosztályban. Ott 90 százalék alatti hatékonyságot produkált, majd 10 találkozót követően vissza is tért a DVTK Jegesmedvékhez, akiket első számú hálóőrként 90,5 százalékkal segített a továbbiakban. A Csíkszeredai Sportklub számára figyelemre méltó erősítést jelenthet Adorján Attila érkezése, akkor is, ha a bajnoki címet hozó 2020/21-es szezon rájátszásában a honosított Makszim Szamankov és a fiatal Adorján Örs is remekül védett.

adorjan-dvtk

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum