Felpörögtek az események az ICEHL játékospiacán

   

Jamie Arniel a Bratislava Capitalshez igazolt, Rick Schofield a VSV-be, Blaz Gregorc Linzbe ment, a Graz világbajnokot szerződtetett.

A csalódást keltő idényt követően a Black Wings Linz igyekszik átformálni keretét. Elhozták Dornbirnból a 92%-kal védő Thomas Höneckl kapust, a bajnok Klagenfurt szlovén hátvédjét, Blaz Gregorcot, valamint Raphael Wolfot a Villachtól. Légiósai java részét elküldte Dan Ceman vezetőedző, helyükre egyelőre a francia bajnokságból a kanadai Maxim Lamarche, illetve a 33 évesen először külföldre igazoló finn Kai Kantola érkezett.

A Red Bull Salzburg – miután megszerezte a Vienna Capitals két meghatározó játékosát, Ali Wukovitsot és Ty Loneyt – lecsapott a bécsiek 23 éves játékosára, Benjamin Nissnerre is, aki fiatal kora ellenére több mint 200 osztrák bajnokinál és 60 pontnál tart. Két légióst is hozott a Red Bull, a finn Jan-Mikael Järvinen az SHL-ből, az amerikai T. J. Brennan a svájci másodvonalból futott be. Mindeközben Rauchenwald a svéd másodosztályba távozott.

A Vienna Capitals az említett salzburgi trió mellett más játékosairól is lemondott: visszavonult Mario Fisher, Patrick Peter és Julian Grosslercher is, emellett több mint fél tucat légiósát elengedte a gárda. Az érkezők oldalán egyelőre hárman vannak, az innsbrucki Christof Kromp, illetve két légiós bekk, a kanadai Matt Prapavessis, aki Dániából jön, illetve a Graz 99erst elhagyó amerikai Charlie Dodero. A bécsi szakvezetés fiatal hazai hokisai mellett a kanadai Alex Wall-lal hosszabbított egyelőre.

A Villach is ligán belülről válogat: a grazi Moderer–Lindner csomag mellé hozzátették Joel Brodát is, a 31 éves kanadainak a VSV a hatodik ICEHL-csapata lesz. A Bécstől két játékost igazoltak, Marco Richter és Brett Flemming is egy év után hagyta el az osztrák fővárost. A fiatal Luca Kohlmaier az Alpesi Ligából, a veterán center, Rick Schofield a Salzburgtól teszi át székhelyét.

A Graz 99ers a többiekkel ellentétben külföldről igazol. Joey Martin a norvég bajnokságból, a korábbi világbajnok Simon Hjalmarsson a Frölundától, a volt NHL-es Andrew Gordon a Linköpingtól, Anthony Peters kapus és a Fehérvárban is megfordult Michael Boivin a svéd másodosztályból, Ben Blood a finn Tapparától érkezik. Velük és a hosszabbítókkal már 22 név ismert a 99ers jövő évi keretéből, amelynek nem lesz tagja a visszavonuló Oliver Setzinger.

Az Innsbruck az elmúlt hetekben ugyancsak légiósállományának erősítésén dolgozott, négy kanadait és egy amerikait szerződtetett: Simon Bourque Franciaországból, Tim McGauley és Daniel Leavens Norvégiából, Alex Dostie az AHL-ből, míg Michael Huntebrinker az ECHL-ből került Ausztriába. Rengeteg játékosát elküldte a tiroli szakvezetés, nem marad a klubnál a Volánból ismert Félix Girard sem.

A bajnok Klagenfurt igyekszik egyben tartani keretét, kereken 20 szerződéshosszabbítást jelentett be az elmúlt hetek során. A távozók oldalán az említett Gregorc mellett Madlener cserekapus található.

Az Olimpija Ljubljana játékosmozgásairól nemrég külön számoltunk be. Az azóta eltelt két hét során két légiósigazolást jelentett be a régi-új ICEHL klub: a Linznél hosszú éveket lehúzó Sebastien Piché, valamint a Norvégiából érkező Wade Murphy költözik a szlovén fővárosba.

A liga másik régi-új csapata, az Orli Znojmo sem lustálkodik, több hazai és külföldi játékossal is megállapodott nemrégiben. A cseh Pavel Kantor kapus a hazai első, Filip Haman a másodosztályból jön. Ryan Culkin a Bratislava Capitalstól, Anthony Luciani a Dornbirntól, Jordon Southorn a Nagymihálytól, Connor Walters Észak-Amerikából, a legutóbbi szezon során Grazban is megfordult Hunter Fejes a svéd másodosztályból igazolt a csehekhez.

A Bratislava Capitals megállapodott az Érsekújvár védőjével Samuel Feretával és a Trencsén csatárával, Boris Sádeckyvel. A némi KHL-rutinnal is rendelkező David Bondra a Kometa Brnótól, míg az amerikai Luc Snuggerud a cseh Extraliga újoncától, a Rytiri Kladnótól érkezik. A Dornbirnban több évet játszó Jamie Arniel a DEL2-ből, Connor LaCouvee az AHL-ből tette át székhelyét Pozsonyba.

Az újonc Val Pusteria is igyekszik erősíteni keretén a szezon előtt. Michael Caruso székesfehérvári távozásáról mi is beszámoltunk, Emil Kristensen a DEL-ből, Jasse Ikonen Finnországból, a kanadai Shane Hanna a dán bajnoktól, míg az olasz válogatott Anthony Bardaro a Bolzanótól érkezik.

A Dornbirn és a Bolzano egyelőre nem jelentett be új igazolást.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 11., szombat
SZK 17:15 DEBFTC 2-6VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 12., vasárnap
KHL 09:00 AMRDMO 
    • SPORT 2
FEL 18:00 LVCUTE 3-5VÉGE
FEL 19:00 OLLMAC 8-2VÉGE
szeptember 14., kedd
FEL 18:00 NZÁAVS 2-4VÉGE
szeptember 17., péntek
EL 17:30 BRAUTE 1-2 HVÉGE
EL 17:30 GYEDAB 10-4VÉGE
EL 17:30 SCCTIT 6-1VÉGE
EL 18:00 MISETO 5-2VÉGE
EL 19:00 MACDEB 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
szeptember 18., szombat
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYETIT 
EL 17:30 SCCUTE 
ICEHL 17:30 AVSVAP 
    • DIGI SPORT 2
szeptember 19., vasárnap
EL 16:30 FTCETO 
EL 17:00 MISMAC 
    • M4 SPORT+
szeptember 20., hétfő
EL 17:30 BRATIT 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum