Oskar Lindblom kapta a Bill Masterton-trófeát

 

32 év után került ismét philadelphiai játékos kezébe a díj.

A Bill Masterton-emlékdíjat minden évben az a játékos kapja, aki a jégkorong iránti elkötelezettségével, példamutatásával, kitartásával, sportszerűségével élen jár. A trófeának két különlegessége van. Az egyik, hogy egy játékos csak egyszer kaphatja meg életében, a másik, hogy minden csapat a saját keretéből jelöl valakit, és a teljes listáról a szakírók választanak hármat, akik közül a végső győztes kikerül. Az idei jelöltek névsorát egy hónappal ezelőtt hozták nyilvánosságra, a szűkítést követően Matt Dumba, Oskar Lindblom és Patrick Marleau neve maradt a listán. Oskar Lindblomot tavaly is jelölték a díjra, miután 2019 decemberében Ewing-szarkómát diagnosztizáltak nála. A Flyers hokisa ekkor Travis Konecnyvel holtversenyben vezette a házi góllövőlistát, ám az újabb találatok helyett gyógykezelések következtek. Ezek sikeresek voltak, a svéd ennek köszönhetően a tavalyi rájátszásban két mérkőzésre visszatérhetett, az idei szezonban pedig teljes értékű játékosként számoltak vele. Lindblom a bizalmat 50 mérkőzésen szerzett 14 ponttal hálálta meg, de sokkal fontosabb, hogy márciusban bejelentette, teljesen tünetmentesnek nyilvánították az orvosok. Lindblomot megelőzően Tim Kerr volt az utolsó flyerses még 1989-ben, aki megkapta a díjat.

lindblom masterton

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum