Vasziljevszkij nullázott, a Tampa továbbjutott

 

A bajnok a Bruins?Islanders párharc győztesével találkozik a négy között. A Vegas 0-2 után zsinórban harmadszor verte a Coloradót.

A Tampa Bay 2-0-ra győzött a Carolina ellen, ennek köszönhetően 4-1-es összesítéssel lépett a harmadik fordulóba. A meccs embere ismét Andrej Vasziljevszkij volt, aki 29 védéssel és egy különleges rekorddal járult hozzá a címvédő sikeréhez. Az orosz az utolsó három párharcát ? sorrendben a Dallas, a Florida és a Carolina ellen ? shutouttal zárta le, ami korábban egyetlen kapusnak sem sikerült az NHL-ben. A Lightning a második játékrész elején szerezte meg a vezetést Brayden Point révén emberelőnyben. A csatárnak ez volt a 8. találata a playoffban, amivel befogta a listavezető Nathatn MacKinnont a góllövőlista élén. A hátrányba került Carolina ezt követően próbált magasabb fokozatba kapcsolni, de egy-egy látványos akciót leszámítva nem bírt tartós nyomást helyezni a vendégekre. A Tampa eközben remekül kontrázott, egy ilyen akció végén Steven Lorentz duplázta meg az előnyt a harmadik harmad közepén. 0-2 után a Bolts csak arra ügyelt, hogy a különbséget megtartsa, és ezt a feladatot úgy is tökéletesen oldotta meg, hogy a Canes az utolsó két percre lehozta a kapusát.

A Tampa az összesített 4-1-es győzelmet két dolognak köszönheti. Az egyik, hogy a párharc során 16 létszámfölényből hetet gólra váltott, ami egészen fantasztikus 46%-os mutató. A másik, hogy a Carolina mindhárom hazai találkozóját bukta rendes játékidőben, ez pontosan annyi, amennyit az alapszakaszban összesen elveszített.

A Vegas kétgólos hátrányból fordítva nyert 3-2-re a hosszabbításban a Colorado vendégeként és egyetlen győzelemre van a továbbjutástól. A harmadik és a negyedik meccset elvesztő Avs rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és folyamatosan sorozta Fleury kapuját. Ennek meg is lett az eredménye: a denveriek az első és a második játérészben is mattolni tudták a Vegas kapusát, és kétgólos fórral várták a befejező etapot. Ez azonban az első négy perc alatt elolvadt két védelmi hibának köszönhetően, így 2-2 után mindent kezdhettek újra a felek. Érezhető volt, hogy egy gól fog dönteni, erre a hosszabbítás 50. másodpercéig kellett várni, amikor egy újabb hibát kihasználva Mark Stone fejezett be eredményesen egy szólót. Marc-Andre Fleury a 88. meccsét nyerte a rájátszásban, ezzel befogta a negyedik helyen álló Billy Smith, Ed Belfour párost. Az NHL történetében 273 párharc állt eddig 2-2-re, és 215 alkalommal (78,8%) az a csapat jutott tovább, amely megnyerte az ötödik mérkőzést.

stone

NHL, 2021. június 8.:

Carolina?Tampa Bay 0-2
G.: ? ill. Point, Colton

Colorado?Las Vegas 2-3 h.
G.: Saad, Donskoi ill. Tuch, Marchessault, Stone

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 2. kör:

Colorado (1.)?Las Vegas (2.) 2-3

Winnipeg (3.)?Montreal (4.) 0-4

Boston (3.)?NY Islanders (4.) 2-3

Carolina (1.)?Tampa Bay (3.) 1-4

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 4-3

Toronto (1.)?Montreal (4.) 3-4
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-4
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4

Carolina (1.)?Nashville (4.) 4-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-4

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum