Egyesült Államok?Németország 6-1

   

Az amerikaiak nagy fölényben játszva szerezték meg a bronzérmeket a világbajnokságon, a németeknek esélyük sem volt.

Az Egyesült Államok kapujában maradt Petersen a Kanada elleni vesztes elődöntő után, míg a németek váltottak, Bruckmann állt a vasak közé, akárcsak a felek csoportmérkőzése során, amelyet az amerikaiak nyertek 2-0-ra. A bronzmeccs rögtön egy kihasználatlan 2+2 perces német előnnyel indult, majd a 6. percben Wolanin megszerezte a vezetést az USA-nak. A következő találatra a 27. percig kellett várni, ám ekkor jöttek egymás után: megrázta magát a tengerentúli válogatott, és 6 perc alatt 4-et vágott. Garland tett fel egy kipattanót, Chmelevski álompasszából Drury köszönt be, Robertson és Moore emberelőnyös gólt ért el, máris 5-0 állt a táblán. Chmelevski végleges, illetve Blackwell kétperces kiállítása nyomán 2 percig kettős előnyben támadhattak a németek, eredménytelenül. A szépítés az 50. percben jött össze, Plachta kapu előtti passzát Bittner tette be, 5-1. Az Egyesült Államok nem hagyta válasz nélkül mindezt, Donato közelről visszaállította a differenciát. Az Egyesült Államok sikere egy percig sem forgott veszélyben, megérdemelten állhatott fel az együttes a dobogóra, az utóbbi 8 évben immár negyedszer, a harmadik foknál magasabbra viszont hosszú évtizedek óta nem bírt kapaszkodni a gárda. A németek 2010-es sikerüket ismételték meg a 4. hellyel.

A bronzmérkőzés eredménye:

Egyesült Államok?Németország 6-1

Az elődöntők eredményei:

2021. június 5., szombat, 13:15: Egyesült Államok (B1)?Kanada (B4) 2-4
2021. június 5., szombat, 17:15: Finnország (B2)?Németország (B3)

A vb-negyeddöntők menetrendje:

2021. június 3., csütörtök, 15:15: Egyesült Államok (B1)?Szlovákia (A4) 6-1
2021. június 3., csütörtök, 15:15: Svájc (A2)?Németország (B3) 2-3 b.

2021. június 3., csütörtök, 19:15: Oroszország (A1)?Kanada (B4) 1-2 h.
2021. június 3., csütörtök, 19:15: Finnország (B2)?Csehország (A3) 1-0

Az A csoport végeredménye:

1. Oroszország 17 pont (7 mérkőzés)
2. Svájc 15 (7)
3. Csehország 13 (7)
4. Szlovákia 12 (7)
5. Svédország 10 (7)
6. Dánia 9 (7)
7. Nagy-Britannia 4 (7)
8. Fehéroroszország 4 (7)

A B csoport végeredménye:

1. USA 18 (7)
2. Finnország 17 (7)
3. Németország 12 (7)
3. Kanada 10 (7)
4. Kazahsztán 10 (7)
6. Lettország 9 (7)
7. Norvégia 8 (6)
8. Olaszország 0 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia 2-0
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország 1-2
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc 0-6
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada 1-7
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia 3-1
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország 3-2 h.
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia 2-1 b.
2021. május 31., 15:15 USA?Németország 2-0
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország 3-2 b.
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán 3-1
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia 6-3
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország 2-3 b.
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország 3-7
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA 2-4
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország 6-0
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország 2-1
2021. június 3., 15:15 Egyesült Államok (B1)?Szlovákia (A4) 6-1
2021. június 3., 15:15 Svájc (A2)?Németország (B3) 2-3 b.
2021. június 3., 19:15 Oroszország (A1)?Kanada (B4) 1-2 h.
2021. június 3., 19:15 Finnország (B2)?Csehország (A3) 1-0
2021. június 5., 13:15 Egyesült Államok (B1)?Kanada (B4) 2-4
2021. június 5., 17:15 Finnország (B2)?Németország (B3) Sport 1
2021. június 6., 14:15 Egyesült Államok (B1)?? (bronzmérkőzés) Sport 1
2021. június 6., 19:15 ? ?Kanada (B4) (döntő) Sport 1

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum