Chris Langkow Fehérvárra szerződött

   

Az egyebek közt a MAC Újbudából ismerős kanadai támadó egy kihagyott szezon után az ICEHL-ben indíthatja újra karrierjét.

Régi ismerősünknek számító légióst szerződtetett 1 éves megállapodás keretében a Hydro Fehérvár AV19. A 31 éves Chris Langkow jelentős AHL-es rutin birtokában érkezett Európába a 2016/17-es szezonban, a vergődő Olimpija Ljubljanával azonban nem járt jól az EBEL-ben, hiába szerzett 41 meccsen 10+18 pontot, az összeomló klubtól távoznia kellett, az évadot a svéd másodvonalban fejezte be. Egy idény erejéig visszatért a tengerentúlra ? komoly ECHL-es mutatóinak köszönhetően ismét megmutathatta magát az AHL-ben is ?, majd jött a közel két teljes MAC-os év a szlovák Extraligában. Itt főként a playoffban mutatott kiemelkedőt ? 8 meccs, 6 gól, 4 assziszt ?, majd 2019/20-ban kereken pont/meccsen produkált. Az újbudaiak ekkor közel sem voltak olyan jók, mint előzőleg, így Langkow-t is elengedték a cseh Extraligába. A Litvinovban azonban az első meccsén súlyosan megsérült, azóta nem is lépett jégre. Az elmúlt szezonban hallottunk róla többször, jó néhány erősítésre szoruló klubbal összefüggésben felmerült a neve, ám végül nem játszott sehol. A 2021/22-es idényben fog: a magyar ICEHL-csapatban szokhat vissza az osztrák bázisú bajnokság általa korábbról már ismert levegőjéhez.

langkow

fotó: MAC Újbuda

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum