Svédország?Szlovákia 3-1

 

A svédek nagy csatában legyőzték a szlovákokat, feljöttek a csoport 4. helyére és megőrizték negyeddöntős reményeiket.

A szlovákok kapujában a vb során először Huska állt, míg a svédeknél Reideborn kapott lehetőséget. A meccset Szlovákia kezdte jobban, de fölénye nem párosult eredményességgel, még emberelőnyben sem, egészen a nyitó harmad végéig: a vb-pontlistát vezető Cehlarík korongot szerzett a svéd haramdban, lőtt, majd a korong az egyik svéd hátvédről a kapuba került. A középső felvonásban kimaradt egy újabb szlovák előny, ellenben a svédek gyakorlatilag kihasználták az első fórjukat: a mérkőzés felénél a szlovákok még nem rendeződtek a hátrány után, Sörensen bepofozta Huska kapujába a pattogó korongot, így 1-1-re módosult az állás. A harmad második felében mindkét csapat kihagyott 1-1 emberelőnyt. A záró játékrészben a csapatok hajtottak a vezetés megszerzéséért. Az 51. percben Svédország 5 a 4 ellen támadhatott, élt a lehetőséggel, Olofsson pontos lövésével 2-1-re megléptek. Szlovákia próbált egyenlíteni, 4 perccel a vége előtt emberelőnybe került, a végjátékban pedig egy svéd kiállítással és a kapuslehozatallal 6 a 4-re támadhatott. A kettős fór nem vezetett eredményre, Lundestsröm betalált az üres kapuba.

Svédország 3-1-re nyert, 9 pontjával feljött a 4. helyre, ám mindeközben a 8 pontos Csehországnak még két mérkőzése maradt, a háromkoronásokra pedig hétfőn Oroszország vár. Szlovákia még nem érezheti magát biztos negyeddöntősnek, kedden Csehország ellen zárja a csoportkört.

Az A csoport állása:

1. Svájc 12 pont (6 mérkőzés)
2. Oroszország 12 (5)
3. Szlovákia 12 (6)
4. Svédország 9 (6)
5. Dánia 8 (6)
6. Csehország 8 (5)
7. Nagy-Britannia 4 (6)
8. Fehéroroszország 4 (6)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia 2-0
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország 1-2
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc 0-6
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada 1-7
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum