Svájc?Oroszország 1-4

   

Fontos rangadót nyertek a szépségdíjas gólokat szerző oroszok, és ezzel jelentős lépéselőnyre tettek szert az A csoportban.

Az oroszok “véletlen” kapuvassal kezdtek, ám az első harmadban ezután a svájciak domináltak inkább, ha csak egy hajszállal is, a gyors fizikai hokijuk jobban érvényesült, mint az oroszok kombinatív játéka. Meieréknek volt több és veszélyesebb helyzetük, főként emberelőnyben, ugyancsak jellemző, hogy Zadorov azért kapott kiállítást, mert egyszerűen lekorcsolyázta őt a svájci támadó. A második felvonás eleje is a helvéteké volt, idővel azonban az oroszok felszívták magukat, majd elsó fórjukban megszerezték a vezetést, más kérdés, hogy a legkevésbé sem tipikus előnygóllal: Anton Burdaszov gondolt egyet, a saját kékjéről indulva elment mindenki mellett, majd nemes egyszerűséggel belőtte Reto Berra mellett közelről, 0-1 a 36. percben. Ezt követően is maradt az élénk és izgalmas jégkorong, a 39. percben mind a két oldalon feljegyezhettünk egy-egy kapuvasat. Aki arra számított, hogy a harmadik menetben bármi megtörténhet, annak igaza lett, a svájciak meglódultak, és igyekezetüket a 49. percben siker koronázta, szép akció végén volt eredményes Hischier, 1-1. A fejlemény cseppet sem zavarta meg az oroszokat, az 51. percben Tolcsinszkijt lerántották az alapvonal környékén, ülve és fél kézzel is középre tudta tenni a pakkot, Karnauhov belőtte, 1-2. Nem volt vége, az 53. percben Szlepisev a palánk közreműködésével indított, a védő elhibázta a pattogós korongot, Tolcsinszkij nem, tökéletes volt a befejezés szólóban, 1-3. A svájciak lehozták Berrát, felső vasig jutottak, az oroszok ellenben gólig, megint Tolcsinszkij volt a befejező ember üres kapura, 1-4. Oroszország 12 ponttal vezeti a csoportot, Svájcra viszont még komoly feladatok várnak a csoportkörben.

Az A csoport állása:

1. Oroszország 12 pont (5 mérkőzés)
2. Svájc 9 (5)
3. Szlovákia 9 (4)
4. Dánia 8 (5)
5. Csehország 8 (5)
6. Svédország 6 (5)
7. Nagy-Britannia 4 (6)
8. Fehéroroszország 4 (5)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada Sport 2
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum