Norvégia?Egyesült Államok 1-2

   

Az amerikaiak ha nagy csatában is, de legyűrték a norvégokat, így vezetik a B csoportot.

A mérkőzést az amerikaiak kezdték jobban, fölényük a nyitó harmad felénél érett góllá, amikor emberelőnyben Garland egy kipattanóból vezetéshez juttatta csapatát. A második norvég kiállítás érdekes módon született meg: Donato és Krogdahl fogták egymást, utóbbi jégre rántotta ellenfelét, akinek leesett a sisakja és beütötte az orrát. A tengerentúli fórban Lilleberg a gólvonalon megállította korcsolyával a korongot, de a hason csúszva érkező Garland besodorta a kapuba. A találatot videobírózás után nem adták meg a játékvezetők. A 28. percben megszületett a második USA-gól, Thompson volt eredményes egy kapu előtti kavarodás során. A mérkőzés felénél eljött az első skandináv fór, Oettingernek be kellett mutatnia egy nagy védést. A harmadik felvonás pár perces késéssel indult, az elején az USA, a közepén a Norvégia hagyta ki az emberelőnyét. Az 55. percben Ken-André Olimb egy támadó harmadbeli korongszerzés után fonákkal szépített. Másfél perccel a vége előtt Haugeland lekorcsolyázott, hiába.

Az Egyesült Államok 2-1-re nyert, immáron 12 pontos és vezeti a csoportját, hétfőn Németország vár rá. Norvégia a veresége miatt biztosan nem lehet negyeddöntős, Kazahsztán ellen zárja a vb-t.

A B csoport állása:

1. USA 12 (5)
2. Kazahsztán 10 (6)
3. Finnország 10 (4)
4. Németország 9 (4)
5. Lettország 8 (5)
6. Kanada 6 (5)
7. Norvégia 5 (6)
8. Olaszország 0 (5)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia 6-1
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán 3-11
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország 1-4
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA 1-2
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada Sport 2
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum