Hadobás hosszabbított a DVTK Jegesmedvékkel

   

A 18 éves hátvéd az előző szezon közben érkezett a miskolciakhoz, ahol 12 Extraliga-meccsen is lehetőséget kapott.

Hadobás Zétény az egyik olyan fiatal tehetség, aki a 2021/22-es idény során lehetőséget kap a bizonyításra a klub felnőttcsapatában, olvasható a Jegesmedvék honlapján. ”Hálás vagyok a DVTK-nak, hogy a svéd utánpótlás-bajnokságok lezárása után lehetőséget adtak nekem, és januártól csatlakozhattam hozzájuk” ? mondta a jégkorongozó, aki bizonyítani akar a felnőttek között a jövőben is. A 2003-as születésű Hadobás a svéd U18-ban kezdte az idényt, majd Miskolcon alapvetően az U21-es csapatban számoltak vele, amellyel történelmi bajnoki címet szerzett. Ennek a sikernek igen tevékeny részese volt, hiszen az alapszakaszban 6 meccsen 1+4 pontot ért el, a rájátszásban pedig 12 találkozón 1+9 egységet termelt. Emellett 12 Extraliga-mérkőzésre is nevezték a tehetséges bekket, pontot ezeken nem szerzett. A 18 éves fiatalembert kiváló teljesítményét elismerve az év ifjúsági korú játékosának választották, a héten hazavihette a Leveles Kupát. Hogy a DVTK Jegesmedvék Hadobással a soraikban melyik ligában szerepelnek a következő évadban, arról egyelőre nem szólnak a hírek.

hadobas

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum