Lettország?Norvégia 3-4

   

A házigazda együttes büntetőkkel alulmaradt, így nem tudott érdemben meglépni riválisaitól a negyeddöntőért zajló harcban.

A lett vasak közé visszatért Kivlenieks, míg a norvégoknál újra Haukeland védett. A vendégek a 4. percben betaláltak, amikor Olden kapura löbbölt korongja Kulda és Kivlenieks korcsolyáján is irányt váltva a kapuban kötött ki. A harmad közepén egyenlítettek a lettek, Krastenbergs szerzett korongot a támadó harmadban, majd pontosan lőtt. A házigazda erőre kapott a góltól, többször is közel járt a fordításhoz, majd emberelőnybe került. A fórt nem használták ki, de a vezetést meg tudták szerezni 5 az 5 ellen: Kenins csúsztatta be fonákkal a korongot Haukeland mamutjai között. A második harmad áthúzódó lett előnnyel indult, rosszul végződött: Ken-André Olimb megugrott hátrányban és egyenlített. Nem sokkal később az egyik játékvező, Antonin Jerábek a jégre került, miután Pettersen elcsúszott és hátulról kigáncsolta a sporttársat, aki egy kis pihenő után tudta folytatni munkáját. Lettország próbálta visszaszerezni az előnyét, de nem jött össze a középső felvonásban. A harmadik húsz perc is lett fórral indult, ami kimaradt, a kiegészülés után pedig Rosseli Olsen góljával újra Norvégia vezetett. A harmad közepén a skandinávok emberelőnybe kerültek, ez a kihasználatlan fór is megbosszulta magát: Rubins éles szögből meglepte Haukelandot, így 3-3-ra állt a mérkőzés. A folytatásban még kétszer játszhattak 5 a 4 ellen a norvégok, de Bob Hartley válogatottja kibekkelte a büntetéseket. A rendes játékidő nem hozott több gólt, hosszabbítás következett, ahol emberfórba kerültek a hazaiak, hiába. Büntetők döntöttek, ahol az első 5 párban a lettektől Darzins, míg a norvégoktól Olden talált be. A 6. körben Indrasis kihagyta, Haga belőtte, így a norvégok nyertek.

Norvégia 4-3-ra behúzta a találkozót büntetőkkel, hátránya 3 pontra csökkent a negyeddöntőt érő 4. helyen álló legyőzött riválisával szemben. A skandinávokra szombaton az USA vár, míg a lettek vasárnap Finnországgal találkoznak.

A B csoport állása:

1. Finnország 10 (4)
2. Németország 9 (4)
3. USA 9 (4)
4. Lettország 8 (5)
5. Kazahsztán 7 (5)
6. Kanada 6 (5)
7. Norvégia 5 (5)
8. Olaszország 0 (4)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 0-1
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia 2-3 h.
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán 3-0
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország 0-7
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia 5-2
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia 3-0
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország 3-2
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia 3-4
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia 4-2
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia 8-1
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország 4-2
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország 2-4
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország 3-0
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia 4-1
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada 2-4
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország 5-2
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia 3-4 b.
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia Sport 2
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum