A Winnipeg kisöpörte az Edmontont

   

A Jets a harmadik hosszabbításban szerezte a győztes gólt. Életben maradt a Minnesota és a Florida.

A New York Islanders a második hosszabbítás első percében szerzett góllal verte a Pittsburghöt, és már csak egy meccset kell nyernie a továbbjutáshoz. A párharc ötödik mérkőzésén a Penguins óriási nyomás alatt tartotta az ellenfelét a rendes játékidőben, hiszen 41-20-ra nyerte a kapura lövéseket. Ez a hatalmas fölény azonban csak arra volt elég, hogy kétszer is vezetést szerezzen a gárda Malkin és Rust jóvoltából. A New York-iak viszont a szórványos ellentámadásokból két alkalommal is egyenlíteni tudtak: először Beauvillier góljával, majd a harmadik harmad közepén Eberle találatával. A hosszabbításra érezhetően visszavett a tempóból a Pens, így az Islanders előtt is több lehetőség adódott. A győztes gól azonban így sem kidolgozott akcióból, hanem Tristan Jarry óriási hibájából született. A hazaiak kapusa rosszul indított, Josh Bailey elcsípte az átadást és beverte a ziccert. A meccs embere a 48 lövést fogó Ilja Szorokin lett. Az orosz hálóőr az Islanders történetének első kapusa, aki a rájátszásban az első három mérkőzését megnyerte.

Az életben maradásért játszó Florida 4-1-re győzött Tampában, és készülhet az állami rivális elleni hatodik mérkőzésre. Joel Quenneville merész húzásra szánta el magát: az eddig bizonytalankodó Bobrovszkij, Driedger kapustandem helyett az újonc Spencer Knightot nevezte a kezdőbe. A rájátszásban még sosem védő, mindössze 20 éves junior-világbajnok nem kezdett jól, az első lövésből gólt kapott az 53. másodpercben. Ezután viszont összeszedte magát, lehúzta a rolót, és összesen 36 védéssel vezette győzelemre a Floridát. Knight teljesítménye felfelé húzta a csapat támadójátékát is. A Florida a második játékrészben fordítani tudott, a harmadik első percében pedig megduplázta a különbséget Patric Hörnqvist révén. A 4-1-es végeredményt Frank Vatrano állította be az árván hagyott kapuba lőtt góllal. A 20 éves Knight Don Beaupre ? Minnesota North Stars, 1981 ? után az NHL történetének második legfiatalabb kapusa lett, aki az első mérkőzését meg tudta nyerni a rájátszásban. A két gólpasszt kiosztó Jonathan Huberdeau karrierje során 12-nél jár, amivel megdöntötte Robert Svehla klubrekordját.

spencer knight 2

A Toronto nagy csatában 2-1-re nyert a Montrealban, és ugyanilyen arányban vezet a párharcban. A Bell Centerben a második harmadra sűrűsödtek össze az események. A zsinórban a harmadik meccsén eredményes William Nylander szerzett vezetést a Leafsnek, amire Nick Suzuki válaszolt a Canadiens részéről. Szűk négy perccel a játékrész vége előtt Morgan Rielly gondoskodott arról, hogy a vendégek minimális előnnyel mehessenek a második pihenőre. A befejező húsz percben a Habs odaszegezte a kapuja elé a vendégeket, de hiába a 15-2-es lőlap, képtelenek voltak bevenni a 28 védéssel záró Jack Campbell ketrecét.

A Minnesota a fantasztikus helyzetkihasználásának köszönhetően 4-2-re nyert Vegasban, és 2-3-ra szépített a párharcban. A T-Mobile Arenában szinte felborult a pálya, a Golden Khingts 40 lövésből szerzett két gólt, a Wild 14-ből négyet. A hazaiak szereztek vezetést Stone révén, de a vendégek az első harmad második felében bő hat perc alatt hárommal válaszoltak. A Vegas a második játékrészben levegőhöz sem engedte a Minnesotát, ám hiába zúdított 22 lövést Cam Talbot kapujára, csak egy gólt tudott szerezni. A befejező húsz percben lazult a Vegas szorítása, de a játék gyakorlatilag a Minnesota harmadában folyt ekkor is. A rengeteg helyzetből egyet sem tudott kihasználni a Vegas, így Nico Sturm az utolsó percben bebiztosíthatta a vendégek győzelmét.

A Winnipeg a harmadik ráadás 7. percében Kyle Connor góljával harcolta ki a győzelmet, ezzel története során először jutott tovább 4-0-val. Az életben maradásért küzdő Edmonton nem kezdett jól, az első felvonásban kétszer is hátrányba került. A második játékrészre egy új Oilers jött ki, amely kétszer annyit lőtt kapura, és ennek köszönhetően meg is fordította a mérkőzést. 3-2 után azonban nem tudta megtartani minimális előnyét, a befejező etap elején a már korábban is eredményes Mark Scheifele egyenlített. A hosszabbítás rögtön hazai emberelőnnyel indult, de a Jets nem tudott élni a lehetőséggel. A csapatok a folytatásban nem finomkodtak, mindkét oldalon rengeteg ziccert dolgoztak ki, de kapuvasnál közelebb nem jutottak. A harmadik harmad elején a Jets ismét létszámfölénybe került. Ez is kimaradt, de a visszarendeződésnél az Oilers rosszul osztotta el az embereket, Kyle Connor kilépett és kilőtte a jobb alsót.

NHL, 2021. május 24.:

Pittsburgh?NY Islanders 2-3 h.
G.: Malkin, Rust ill. Beauvillier, Eberle, Bailey

Montreal?Toronto 1-2
G.: Suzuki ill. Nylander, Rielly

Florida?Tampa Bay 4-1
G.: Weegar, Marchment, Hörnqvist, Vatrano ill. Colton

Winnipeg?Edmonton 4-3 h.
G.: Scheifele (2), Appleton, Connor ill. McDavid, Nugent-Hopkins, Chiasson

Las Vegas?Minnesota 2-4
G.: Stone, Martinez ill. Kaprizov, Parise, Greenway, Sturm

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.) 4-0
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 3-2

Toronto (1.)?Montreal (4.) 2-1
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.) 0-4

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 2-3
Washington (2.)?Boston (3.) 1-4

Carolina (1.)?Nashville (4.) 2-2
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 2-3

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum