Csehország?Fehéroroszország 3-2

   

A fehéroroszok a svédek elleni történelmi sikert követően hosszabbításban alulmaradtak a meccs előtt még pont nélkül álló csehekkel szemben.

A csapatok igencsak aktívan kezdték a mérkőzést: az első harmadban a 19 éves Koloszovnak 19 cseh lövést kellett védenie, míg a másik oldalon Hrubec mint a 6 fehérorosz próbálkozást hárította. A második játékrész áthúzódó cseh előnnyel indult, majd fordult a kocka és a fehéroroszok támadhattak 5 a 4 ellen. Utóbbi csapat lendületbe került: a 26. percben Sarangovics vezetéshez juttatta válogatottját egy cseh blokkról elé pattant korongból. Csehország a mérkőzés felénél egyenlített, Hronek lőtt passzába a csapatkapitány Kovár ért bele mesterien. A közép-európaiak emberelőnyben fordítottak, Zadina talált be takarásból. A harmadik felvonás kiegyenlített játékot hozott, az első felében 4-4 kaput eltalált lövést jegyeztek fel. Az 52. percben egyenlített Fehéroroszország, Jerjomenko lövésével szemben volt tehetetlen Hrubec. A mérkőzés hajrájában még jobban pörögtek a csapatok, próbálták a rendes játékidőben dűlőre vinni a találkozót, hiába. Hosszabbításra került sor, ahol mindkét csapatnak lehetősége nyílt lezárni a meccset, ez végül Kubalík révén a cseheknek jött össze.

Csehország 3-2-re nyert, megszerezte első pontjait, csütörtökön egy Svédország elleni rangadó vár rá. Fehéroroszország 3 meccs után 4 pontos, szerdán Nagy-Britanniával találkozik.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország 4-3
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország 1-5
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország 1-7
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA 2-1
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc 2-5
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán 2-3 b.
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia 1-2
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország 4-1
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország 0-1
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország 2-1 b.
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc 1-0
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA 1-5
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország 3-1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország 3-0
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország 3-2 h.
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada 3-1
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország  Sport 2
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia Sport 1
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia Sport 2
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum