Előnyben a Tampa, a Minnesota és az Islanders

 

Az NHL-playoff második napján idegenbeli sikerek születettek, dupla shutout volt Vegasban, három ponttal tért vissza Kucserov.

A Vegas nem várta jó előjelekkel a Minnesota elleni mérkőzést, ugyanis a legutolsó pillanatban megsérült a csapat egyik legjobbja, Max Pacioretty, aki nem is léphetett jégre. A klasszis hiánya nem érződött a Golden Knights játékán az első harmadban, a hazaiak 19-szer célozták meg a Wild kapuját öt ellenében. Betalálniuk viszont nem sikerült, mert Cam Talbot ihletett formában védett. A második harmadban a Vegas ugyanott folytatta, de ugyanúgy eredménytelen maradt. Eközben a a Minnesota stratégiát váltott, támadásban felzárkózott a vendéglátó mellé, ám Marc-Andre Fleury is fantasztikusan védett. A befejező húsz percben sem finomkodtak a csapatok, felvállalták a küzdelmet, ám a két kapus végérvényesen ellopta a show-t, kapott gól nélkül lehozták a hatvan percet. A hirtelen halál elején a Wild megkapta a nagy lehetőséget, és élt is vele. Alig több mint egy perc elteltével Jonathan Marchessault kiállítása miatt emberelőnybe kerültek a vendégek, és hiába védekezték ki a hátrányt a hazaiak, a csatár visszatérése után rosszul osztották el az embereket, Joel Eriksson Ek egyedül maradt, és bevágta a pakkot. A Minnesotában Cam Talbot 42 védéssel zárt, és a liga történetének hetedik kapusa lett, aki három csapat mezében (Flames, Oilers, Wild) is shutoutot tudott szerezni a playoffban. A lista élén Curtis Joseph áll, ő a St. Louis, az Edmonton, a Toronto Maple Leafs és a Detroit mezében is nullázott.

Fordulatos mérkőzésen hosszabbításban nyert a New York Islanders a Jevgenyij Malkin nélkül felálló Pittsburgh elleni párharc első felvonásán. A mérkőzés hőse a duplázó és a ráadásban győztes gólt szerző Kyle Palmieri és a 39 lövést hárító Ilja Szorokin volt. A teljesen kiegyenlített első játékrészben a szezon közben a New Jerseytől megszerzett csatár szerzett vezetést az első harmad derekán, amire szinte azonnal jött a válasz Frederick Gaudreau jóvoltából. A második húsz perc a Penguinsé volt, ezt Sidney Crosby találata nyomatékosította. A befejező harmadban a hátrányban lévő New York-iak agilisabban kezdtek, átvették az irányítást, és előbb Jean-Gabriel Pageau góljával egyenlítettek, majd Brock Nelson találatával a vezetést is visszavették, méghozzá négy perccel a befejezés előtt. Ám akárcsak az Islanders első góljánál, most is azonnal reagált a Pittsburgh, és 31 másodperc elteltével kiharcolta a ráadást. A ráadásban bőven megvoltak a lehetőségek mindkét oldalon, de a csatárok képtelenek voltak élni a legtisztább ziccerekkel is. A győztes gólra a 17. percig kellett várni, akkor Palmieri a rövid felsőt kilőve döntött. Szorokin újoncként képes volt megnyerni első playoffmérkőzését, a csapat történetében ez eddig csak Glenn Reschnek sikerült 1975-ben.

palmieri

Nem volt hiány fordulatokban a floridai rangadón sem, ahol a Tampa a visszatérő Nyikita Kucserovval a soraiban győzött 5-4-re a Panthers ellen. Blake Coleman ütötte az első gólt emberhátrányban, ezt követően kettesével követték egymást a találatok. A Panthers az első játékrészben fordított, majd érkezett Nyikita Kucserov, akinek a duplája után ismét a bajnok állt 3-2-es nyerésre két harmadot követően. A befejező játékrész eleje megint a hazaiaké volt, bő négy perc alatt visszavették a vezetés, 4-3-ra fordítottak. A libikókázásnak itt még nem volt vége: Brayden Point fórban egalizált, 74 másodperccel a befejezés előtt pedig a győztes gólt is megszerezte. A visszatérő Kucserov mellett három egységgel zárt Victor Hedman, valamint a Florida szélsője, Jonathan Huberdeau is. A Panthersben Owen Tippett újoncként szerzett gólt a rájátszásban, ez a csapatban legutóbb David Nemirovskynak sikerült még 1997. április 23-án a Rangers ellen.

Rendeztek még alapszakaszmeccset is, a totálisan tét nélküli Vancouver?Calgaryn hosszabbításban nyertek a vendégek 6-5-re. A Flames a második harmad befejezésekor a kettőt vágó Andrew Mangiapane vezetésével 5-1-re vezetett, és úgy tűnt, sima győzelemmel fejezi be az összecsapást. A Canucks azonban feltámadt, és a befejező húsz percben ? többek között a duplázó Brock Boesernek köszönhetően ? megmentette az egyik pontot. A mérkőzést Elias Lindholm megpattanó találata döntötte el a hirtelen halál negyedik percében. A hazaiaknál a kettőt vágó Boeser mellett a három-három pontig jutó J. T. Miller, Quinn Hughes páros játszott átlagon felül.

NHL, 2021. május 16.:

Pittsburgh?NY Islanders 3-4 h.
G.: Gaudreau, Crosby, Kapanen ill. Palmieri (2), Pageau, Nelson

Las Vegas?Minnesota 0-1 h,
G.: ? ill. Eriksson Ek

Florida?Tampa Bay 4-5
G.: Barkov, Verhaeghe, Huberdeau, Tippett ill. Kucserov (2), Point (2), Coleman

Vancouver?Calgary 5-6 h,
G.: Boeser (2), Hamonic, Graovac, Miller ill. Mangiapane (2), Leivo, Lucic, Tkachuk, Lindholm

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Rájátszás, 1. kör:

Colorado (1.)?St. Louis (4.)
Las Vegas (2.)?Minnesota (3.) 0-1

Toronto (1.)?Montreal (4.)
Edmonton (2.)?Winnipeg (3.)

Pittsburgh (1.)?NY Islanders (4.) 0-1
Washington (2.)?Boston (3.) 1-0

Carolina (1.)?Nashville (4.)
Florida (2.)?Tampa Bay (3.) 0-1

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum