Oroszország?Csehország 11-1

 

Azok után, hogy Kanada néhány napja 12-t vágott a svédeknek, az oroszok is kimutatták a fogjuk fehérjét egy nagycsapattal szemben.

Véget értek a csoportkörös küzdelmek az ifjúsági elit-világbajnokságon. A győztesek kilétét illetően nem születtek meglepetések. A svédek egy erős utolsó harmaddal simán verték a letteket 7-0-ra, míg a pontveszteség nélkül záró Kanada 5-2-re győzött Fehéroroszország ellen, Shane Wright és Mason McTavish egyaránt duplázott. A B jelű kvintett délutáni meccsén Oroszország Csehországgal mérte össze erejét, de aki rangadót várt, csalódhatott, már az első harmadban kiderült, hogy ez nem kétesélyes találkozó. Húsz perc után 3-0-ra, negyvenet követően 6-1-re vezettek az oroszok, a vége 11-1 lett. Matvej Micskov ezúttal is villogott, 3 gólja mellé odatett 1 asszisztot is, így 4 mérkőzés után 9+2-vel vezeti a kanadai táblázatot. Az esti Finnország?USA meccsnek az volt a tétje, hogy ki nyeri a csoportot. Az amerikaiak ezt ugyan már nem érhették el, ám ha rendes játékidőben nyernek, akkor előléphettek volna másodiknak az oroszok mögé. Nem jött össze, a hatvan perc 4-4-re végződött, és bár hosszabbításban Pastujovék húzták be a pluszpontot, az 5-4-gyel maradtak harmadikak, míg a finnek elsők, az oroszok másodikak lettek.

Ezzel kialakult a negyeddöntők párosítása:

Oroszország?Fehéroroszország
Kanada?Csehország
Finnország?Svájc
Svédország?Egyesült Államok

A 2021-es ifjúsági világbajnokság csoportkörének végeredménye:

A csoport:

1. Kanada 12 pont (4 mérkőzés)
2. Svédország 9 (4)
3. Fehéroroszország 6 (4)
4. Svájc 3 (4)
5. Lettország 0 (4)

B csoport:

1. Finnország 9 (4)
2. Oroszország 9 (4)
3. USA 8 (4)
4. Csehország 4 (4)
5. Németország 0 (4)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum