

Kanada nem rendezi meg a női világbajnokságot
Új-Skócia tartomány két héttel az esemény előtt döntött így a koronavírus-járvány fejleményeire hivatkozva.
A magyar női válogatott csütörtökön repült volna el története első A csoportos világbajnokságára, ebből azonban ? miként az IIHF híréből kiderül ? nem lesz most semmi. Akárcsak tavaly, idén is elmarad a legmagasabb szintű torna, ezúttal azonban nem a nemzetközi szövetség döntött így, hanem Kanada Új-Skócia tartománya. A vb-t a tartomány két városában, Halifaxban és Truróban rendezték volna. A döntés időzítése lehetetlenné teszi, hogy a világversenyt esetlegesen más helyszíneken megrendezzék az eredeti időpontban. Az IIHF-en azt írják: új dátumokat keresnek, és az eseményre legkorábban nyáron kerülhet sor.
“A lányok keményen dolgoztak az egész szezonban, különösen az elmúlt másfél hétben, és sok mindent feláldoztak a világbajnoki felkészülésért. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, szinte sokkolt, de fontos, hogy ebben a nehéz helyzetben is együtt maradjunk, egységes csapat legyünk. A mostani munka nem vész el, mi készen fogunk állni, bármikor is lesz a világbajnokság” ? kommentálta a fejleményt Lisa Haley, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség hivatalos honlapján.
Új-Skócia tartományban április 20-án 9 új koronavírusos esetet detektáltak, az aktív fertőzöttek száma 68, kórházban 2 embert kezelnek közülük.
fotó: Mudra László/MJSZ
A kanadai világbajnokság csoportkörének törölt programja:
2021. május 7. péntek, 0:00: Magyarország?Csehország
2021. május 8. szombat, 0:00: Magyarország?Dánia
2021. május 10. hétfő, 0:00: Magyarország?Japán
2021. május 11. kedd, 0:00: Magyarország?Németország
A női válogatott bő világbajnoki kerete:
Név | Szül. év | Klub |
Kapusok | ||
Németh Anikó | 1996 | MAC Budapest |
Szabó Fruzsina | 2004 | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | 2003 | KMH Budapest |
Hátvédek | ||
Grkovic Jelena | 1997 | KMH Budapest |
Kiss-Simon Franciska | 1995 | KMH Budapest |
Sarah Knee | 1996 | KMH Budapest |
Mayer Fruzsina | 2000 | HTI Stars (CAN) |
Németh Bernadett | 1996 | MAC Budapest |
Odnoga Lotti | 1999 | Dartmouth College (USA) |
Pártos Réka | 1996 | MAC Budapest |
Tóth Enikő | 1996 | KMH Budapest |
Csatárok | ||
Dabasi Réka | 1996 | KMH Budapest |
Gasparics Fanni | 1994 | MAC Budapest |
Alexandra Gowie | 1993 | MAC Budapest |
Horváth Imola | 2002 | MAC Budapest |
Huszák Alexandra | 1995 | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Kinga | 1997 | Vienna Sabres (AUT) |
Jókai Szilágyi Zsófia | 1992 | Lulea HF (SWE) |
Kiss Andrea | 1996 | MAC Budapest |
Kreisz Emma | 2003 | Stanstead College (CAN) |
Pintér Hanna | 1998 | SDE Stockholm (SWE) |
Pintér Lili | 1996 | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai Alexandra | 1993 | MAC Budapest |
Seregély Míra | 2003 | OHA (CAN) |
Szamosfalvi Petra | 2002 | KMH Budapest |
A női válogatott stábja:
Szövetségi kapitány : Lisa Haley
Edzők: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző : Budai Krisztián
Erőnléti edző : Ács Ferenc
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor
Rehabilitációs edző : Dénes Veronika
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Csapatvezető: Jasó Judit
Csapatorvos: Dr. Módy Tóbiás/Dr. Széplaki Attila
Sportpszichológus: Nagy István/Soós Judit
Sajtó: Kaposi Dávid
További cikkek
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- Rég vártam ennyire izgatottan egy új szezont
- Henrik Nilsson Nilsson Henrik lett
- Egy új ciklus nem azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Magyarország–Franciaország 3-2
- Magyarország–Románia 9-3