Győzelemmel tért vissza a Vancouver

 

A koronavírus-járvány miatt közel egy hónapot mulasztó Canucks a Torontót verte. A Boston a 21 000. gólját lőtte az alapszakaszban.

A Buffalo meglepően könnyen nyert a Pittsburgh ellen, véget vetve a Penguins ötmeccses pontszerző sorozatának. A Sabres Sam Reinhart duplájának köszönhetően tíz perccel a befejezés előtt 3-0-ra is vezetett. A Penguins ekkor érkezett meg a meccsbe, de hiába zárkózott Zucker góljával, Rasmus Asplund visszaállította a differenciát. A Pittsburgh másodpercekkel a befejezés előtt még tudott kozmetikázni az eredményen, de ez már nem sokat ért. A Buffalo 2012. február 19. után győzött ismét Crosbyék ellen hazai pályán rendes játékidőben.

A negyedik összecsapását is megnyerte a héten a Rangers a Devils ellen. A New York-iak három sima győzelmet követően, ezúttal saját maguknak nehezítették meg a két pont begyűjtését. A Rangers könnyedén ellépett 3-0-ra, majd látványosan kiengedett, a Devils pedig ezt kihasználva alig több mint 6 perc alatt egalizált. Negyed órával a befejezés előtt új mérkőzés kezdődött 3-3-ról, aminek a végét jobban bírta a Rangers. A születésnapos Mika Zibanejad a hajrában emberelőnyben megszerezte a győztes gólt, Ryan Strome pedig egy ritkán alkalmazott szabálynak köszönhetően beállította az 5-3-as végeredményt. Mindkét oldalon volt egy-egy első gólos játékos: a hazaiaknál a cseh Marian Studenic, a vendégeknél az orosz Vitalij Kravcov.

A Boston fordulatos-gólzáporos meccsen verte 6-3-ra a Washingtont. A Capitals sokkal jobban kezdett, sorra alakította ki a helyzeteket, a Boston viszont pontosabb volt a befejezéseknél, ennek köszönhetően az első harmad közepén szűk két perc alatt kétszer mattolta vendéglátóját. A fővárosiak az első és a második játékrész fordulóján javítottak a helyzetkihasználásukon, amikor kevesebb mint öt perc alatt három gólt ütöttek. Az utolsót Anthony Mantha szerezte, aki az első négy washingtoni mérkőzésén rendre gólt szerzett, és ezzel új franchise-rekordot állított fel. 3-2 után viszont elfogyott Ovecskinék lendülete, a Bruins még a harmad vége előtt visszaállította a kétgólos különbséget, a mérkőzés hajrájában pedig Brad Marchand találatával bebiztosította a győzelmet. A 2+2-vel végző Marchand elérte a 700 pontos határt, a Bruins ötödik gólja pedig ? amit Bergeron szerzett ? a klub történetének 21 000. találata volt.

marchand 700

A Vegas minden harmadot egy góllal nyert meg az Anaheim ellen, a meccset így összességében 5-2-vel húzta be a Honda Centerben. Az egyoldalú mérkőzésen a Mark Stone, Max Pacioretty, Nicolas Roy trió egyaránt góllal és gólpasszal zárt, Marc-Andre Fleury pedig 33 védést követően kapott W-t a neve mellé. A Golden Knights az utóbbi hat mérkőzését megnyerte, a Ducks ellenben az utolsó hat egyiként sem tudott két pontot szerezni.

Minden a kapusokról szólt a Flyers?Islanders meccsen, ahol a rendes játékidőben és a ráadás első két percében sem született gól. A hazaiaknál Brian Elliott, a vendégeknél Ilja Szorokin bizonyult átjátszhatatlannak. A hosszú gólcsendnek végül egy szerencsés találat vetett véget, a centerező Nick Leddy átadásába Travis Sanheim olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy a korong a hálóban kötött ki. A két csapat ebben a szezonban hatodszor játszott egymással hosszabbításba forduló mérkőzést. Ilyen sorozata legutóbb a Los Angelesnek és a Winnipegnek volt az 1988/89-es idényben.

A Vancouver majdnem egy hónapos kihagyást követően győzelemmel tért vissza az NHL körforgásába. A Cancuks a Torontót látta vendégül, amely a mérkőzés derekán már 2-0-ra vezetett. A Canucks a második játékrész végén megfelezte a különbséget, majd nyolc perccel a befejezés előtt Nils Höglander révén a ráadást is kiharcolta. A hirtelen halál nem tartott sokáig, a korábban is eredményes Bo Horvat az első lövésből lezárta a mérkőzést. A Toronto ezzel egymás után negyedszer maradt győzelem nélkül.

NHL, 2021. április 18.:

Boston?Washington 6-3
G.: Marchand (3), Krejci (2), Bergeron ill. Oshie (2), Mantha

New Jersey?NY Rangers 3-5
G.: Malcev, Studenic, Hischier ill. Kreider, Kravcov, Lafreniere, Zibanejad, Strome

Buffalo?Pittsburgh 4-2
G.: Reinhart (2), Ruotsalainen, Asplund ill. Zucker, Blueger

Anaheim?Las Vegas 2-5
G.: Comtois, Heinen ill. Pacioretty, Pietrangelo, Roy, Stone, Tuch

Philadelphia?NY Islanders 0-1 h.
G.: ? ill. Leddy

Vancouver?Toronto 3-2 h.
G.: Horvat (2), Höglander ill. Nylander, Matthews

Colorado?Los Angeles ? elhalasztva

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum