Söpréssel bajnok a Junoszty Minszk

 

A fővárosiak sorozatban a harmadik fehérorosz bajnoki címüket szerezték meg.

Címvédéssel ért véget a fehérorosz bajnokság. A Junoszty tavaly tavasszal 4-1-es döntővel zárta le azt a 2019/20-as szezont, amelyet Európában egyedülálló módon végigjátszottak a koronavírus-járvány első hullámának árnyékában. A minszkiek lendülete az új idényre is megmaradt, az alapszakaszt megnyerték, így a rájátszásban végig élvezhették a pályaelőnyt. Mindez a negyeddöntőben nem sokat számított, a Junoszty 4-0-val kisöpörte a Bresztet, ám az elődöntőben 7. mérkőzésre került sor, amit hazai jégen 4-1-re húzott be az együttes a Metallurg Zslobin ellen, így 4-3-as összesítéssel jutott fináléba. A döntőben a 3. kiemelt Gomel várt a minszkiekre, amely a negyeddöntőben 4-3-ra gyűrte le a Nyemant ? közte egy maratoni hosszúságú meccsel ?, aztán 4-1-gyel búcsúztatta az alapszakasz 2. helyén végzett Sahtyor Szoligorszkot. A finálé nem hozott sok izgalmat, a Junoszty a hazai meccseit 3-0-ra és 5-1-re nyerte, a harmadik találkozón pedig 5-0-ra diadalmaskodott. A párharcot lezáró mérkőzés volt a legszorosabb, ez csak hosszabbításban dőlt el a minszkiek javára, akik így söpréssel lettek bajnokok.

junoszty2021

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum