Történelmi győzelmet aratott a Winnipeg

 

A Jets fennállása során először győzött shutouttal Montrealban. Auston Matthews triplázott, Connor McDavid egy kapura lövésig jutott.

A Dallas semmi esélyt nem adott az American Airlines Centerbe látogató Floridának. A Stars a 109. másodpercben már kettővel ment, ez volt a két leggyorsabb gól azóta, hogy a franchise Minnesotából Texasba tette át a székhelyét. A duplához a Stars a játékrész felénél hozzátett még egyet, és a háromgólos differencia a mérkőzés végéig megmaradt. A 4-1-es sikerből Jason Robertson egy duplával, Anton Hudobin 20 védéssel vette ki a részét.

A jobb helyzetkihasználás döntött a Philadelphia javára a Boston ellen. Míg a vendégek 32 lövésből csak kétszer voltak eredményesek, addig a házigazda Flyers kevesebb mint tíz kísérletből három gólt szerzett. Brian Elliott 30 lövést hárított, Sean Couturier győztes gólt szerzett 2-2-nél, negyed órával a befejezés előtt.

Büntetőkkel győzött a Detroit a Carolina csarnokában. A PNC Arenában hullámvasútra ültek a csapatok, a 4-4-es végeredmény a rendes játékidő végére úgy alakult ki, hogy a Hurricanes és a Red Wings is két-két alkalommal vezetett. A rávezetések során már közel sem voltak ilyen termékenyek a csapatok. Hét párban mindössze három gólt született, a győztes találatot a korábban is eredményes Adam Erne ütötte.

Kinyílt a gólzsák Torontóban, ahol a Maple Leafs fordulatos meccsen verte az Ottawát 6-5-re. A hazaiak ütötték a mérkőzés első két gólját, amire négy perc alatt hárommal válaszolt a Senators a játékidő felénél. Ezután ismét a Torontón volt a sor, amely három gólt ütve visszaállította a korábbi differenciát. 5-3 után tovább folytatódott az adok-kapok az utolsó negyed órában: Connor Brown szépítő találatára, Zach Hyman válaszolt. A mérkőzést Josh Norris zárta le másodpercekkel a befejezés előtt. A Torontóban Auston Matthews triplázott, ezzel ő a liga történetének első amerikai játékosa, aki első öt szezonjában rendre legalább 30 gólig jutott.

matthews-game-winner

A Chicago úgy tudott nyerni Columbusban a rendes játékidőben, hogy bő három perc elteltével már kétgólos hátrányban volt. A Blackhawks még az első játékrész befejezése előtt egyenlített, a második szakaszban pedig két újabb gólt szerezve eldöntötte a mérkőzést. A Blue Jackets részéről az utolsó percben az a Patrick Laine szépített, aki 15 mérkőzés után volt ismét eredményes, és 33 meccsen mindössze 8+7-tel áll.

Soha nem látott sikert ért el a Winnipeg Montrealban: a Jets a jogelőd Atlantát és az eredeti Winnipeget is figyelembe véve először tudott nyerni kapott gól nélkül a rekordbajnok otthonában. A történelmi 5-0-ból Nikolaj Ehlers, Andrew Copp és Mathieu Perreault egy-egy góllal és előkészítéssel vette ki a részét, Connor Hellebuycknak pedig 19 védés elég volt a shutouthoz.

A Tampa Bay minden harmadban betalált, Andrej Vasziljevszkij lehúzta a rolót, ennyi bőven elég volt a bajnoknak ahhoz, hogy győztesen távozzon Nashville-ből. A Boltsban Yanni Gourde két pontot tett a táblára, az orosz hálóőr 36 védéssel szerezte karrireje 25. shutoutját.

A St. Louis kétszer is jobban bírta a végjátékot, ennek köszönhetően hosszabbításban tudta legyőzni a Minnesotát. A Blues kétszer egyenlített a mérkőzésen, másodszor az utolsó percben Mike Hoffman révén, kiharcolva ezzel a ráadást. A hirtelen halálban aztán megismétlődtek a rendes játékidőben látottak. Már majdnem mindenki a büntetőlövésekre készült, kivéve a kapitány Ryan O’Reillyt, aki két szekundummal vége előtt csodás góllal szerezte meg a győzelmet a Bluesnak.

A Los Angeles a második harmadban nyerte meg a meccset a San José otthonában. Az 1-1-es első felvonást követően a másodikban a Kings hármat lőtt, amiből kettőben szerepet játszott a kapitány Dustin Brown. A Los Angeles a befejező húsz percben magabiztosan tartotta az eredményt, egy gólt kapott csupán, Olli Maatta kiállítását követően.

A Calgary sima 5-0-val húzta be az albertai rangadót az Edmonton ellen, amivel véget vetett négyes nyeretlenségi sorozatának. Jacob Markström hibátlanul védett, Johnny Gaudreau és Mark Giordano két-két pontot szerzett, de az igazi elismerés a Flames hátvédjeit illeti, akik 17 lövésen tartották a McDavid, Draisaitl vezette edmontoni csatársort.

markström

NHL, 2021. április 10.:

Dallas?Florida 4-1
G.: Robertson (2), L’Esperance, Benn ill. Barkov

Philadelphia?Boston 3-2
G.: Konecny, Gostisbehere, Couturier ill. Bergeron, DeBrusk

Carolina?Detroit 4-5 b.
G.: Necas, Staal, Hamilton, Aho ill. Larkin, Mantha, Filppula, Erne

Columbus?Chicago 3-4
G.: Del Zotto, Atkinson, Laine ill. DeBrincat, Söderberg, Kalynuk, Strome

Montreal?Winnipeg 0-5
G.: ? ill. Stastny, Ehlers, Forbort, Copp, Perreault

Toronto?Ottawa 6-5
G.: Matthews (3), Marner, Mihejev, Hyman ill. Batherson, Formenton, Stützle, Brown, Norris

Nashville?Tampa Bay 0-3
G.: ? ill. Colton, Cernak, Gourde

St. Louis?Minnesota 3-2 h.
G.: Hoffman (2), O’Reilly ill. Sturm, Dumba

Calgary?Edmonton 5-0
G.: Monahan, Gaudreau, Lindholm, Giordano, Ritchie ill. ?

San Jose?Los Angeles 2-4
G.: Gambrell, Meier ill. Carter, Athanasiou, Iafallo, Brown

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum