Ezüstérmes lett Ortenszky Tamás

 

A Biel alulmaradt a svájci juniorbajnokság döntőjében.

A svájci U20 Elit döntőjében a Zug és a Biel két győzelemig tartó párharcot vívott egymással. A középszakaszgyőztes Biel az első meccset hazai pályán 7-2-re elbukta a Zug ellen. A második mérkőzésen az életbe maradás volt a tét, az első harmad után 3-1-re, a második játékrészt követően 4-3-ra is vezettek Ortenszky Tamásék, a hajrára azonban ráerősített a Zug, és 6-4-es sikerével 2-0-ra megnyerte a bajnoki döntőt. A magyar bekk a finálé során nem szerzett pontot, a szezonban 43 mérkőzésen 8 gólt és 15 gólpasszt szorgoskodott össze.

A másik magyar érdekeltségű csapat, a GCK Lions hiába verte meg 6-3-ra a SCL Young Tigerst a középszakasz utolsó fordulójában, a Fribourg is győzött, így a GCK az ötödik helyén zárt. Falus Ádám 46 mérkőzésen 4+8 pontot gyűjtött.

Mindeközben a finn jégkorongszövetség bejelentette, hogy az U18-as korosztályban nem fejezik be a bajnokságokat a koronavírus.korlátozások miatt, így a szezon véget ért a légiósaink számára. A finnek csupán a juniorbajnokság rájátszását rendezik meg.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum