Visszavette a lélektani előnyt a Brassó

   

Ehhez konkrétan a pályaelőny visszaszerzésére volt szükség, ami egy bravúros meccsen jött össze Csíkszeredában.

Amikor az Erste Liga-döntő negyedik összecsapásának 11. percében 3-0-s vezetést szerzett a Sportklub a Brassó ellen egy csodásan kijátszott Tousignant-góllal, aligha gondolták sokan, hogy Jason Morgan együttese nem 2 meccses előnnyel utazik majd a folytatásra. Ebből azonban nem lett semmi, ugyanis a feltámadó Corona már az első harmaban megközelítette vendéglátóját, később 2-4 után sem omlott össze, hanem egyenlített, és a hosszabbítást is behúzta. Ezzel 2-2-re módosult a párharc állása, és a pályaelőny ismét az alapszakaszgyőztesnél van. Úgy hírlik, Csíkban most sokan a külső körülményekben keresik a kudarc magyarázatát – mindenekelőtt a szurkolók és a vezetőség körében, ami részben egybeesik, akárcsak a döntőbeli rivális berkeiben –, ha ez a szakvezetőkre és a játékosokra is igaz lenne, akkor bizony bajba kerülhetne a Sportklub. Jason Morgan ugyanakkor nyilván profibb mentalitású szakember, nincs kétségünk afelől, hogy száz százalékig fel tudja készíteni az övéit az ötödik találkozóra is. A Szereda esetében talán megint a védekezést kell összébb rántani, ahhoz képest, hogy két meccset is nullára nyertek, sok az öt bekapott gól, ráadásul védhető és főleg blokkolható korongok is bejutottak Makszim Szamankov kapujába. Ami a kék-sárgákat illeti, ők vasárnap komoly karaktert mutattak – nem először, Debrecenben is volt olyan kulcsmeccsük, éppen a negyedik, ahol jelentős mínuszból felállva győztek –, így nincs más teendőjük, mint ebben a szellemben folytatni a jégkorongot. Dave MacQueennek ennek kapcsán lehet egy nagyon komoly edzői dilemmája: a fordítást annak a Patrik Polcnak a menet közbeni nívós beszállása tette lehetővé, akiben eddig kevésbé bízott a szakember, és meg is volt erre az oka. Most ellenben új helyzet van, így kíváncsian várjuk, ki állhat a vasak közé. A mérkőzést a tervek szerint élőben közvetíti a köztelevízió sportcsatornája.

Corona Brassó–SC Csíkszereda 2-4

   

Idegenben nyerte a Sportklub az Erste Liga-döntő ötödik mérkőzését, így már csak 1 győzelemre van szüksége a végső diadalhoz.

A hazai csapatban Patrik Polc kezdhetett, míg a légiósok közül Zagidullin mellett ezúttal Cody Carlson nem játszott. A vendégek összeállítását alaposan felforgatta Jason Morgan. Makszim Szamankovot, az elődöntő hősét nem nevezte a szakvezető, a vasak közé Adorján Örs állt, a légiós mezőnyjátékosok közül a rájátszás során először kapott lehetőséget Justin Maylan, illetve visszakerült Loginov, Kuljas ellenben kimaradt. Ezenfelül a sorokat is megvariálták a csíkiak, a védelemben éppúgy, mint a támadótriók esetében. A kék-sárgák ennek ellenére villámgyorsan vezetést szereztek, Fowlie lépett ki a 2. percben, és magabiztosan értékesítette a lehetőséget, 1-0. A Szereda csakhamar átvette az irányítást, ami kezdetben helyzetekben, majd rövidesen gólban is megmutatkozott, Becze egy csellel több védőt is átvert, aztán pontosan lőtt, 1-1 a 10. percben. A folytatásban közelebb jártunk a második vendéggólhoz, mégis a Corona volt eredményes, fórban talált be jó passzból Fowlie, 2-1 a szünetben. A közbülső felvonás jóval kevesebb izgalmat és csupán egy gólt hozott, Becze harcolt nagyot egy kipattanóért, bekotorta közelről, 2-2 a 33. percben. Az utolsó menet hasonló mederben zajlott, mindkét csapat óvatosan jégkorongozott, mígnem ott maradt egy pakk Polc mamutjai előtt, Blackwater ébredt a leggyorsabban, belőtte, 2-3, először vezettek a csíkiak. A végén a Brassónak kockáztatnia kellett, a kapuslehozatal fordítva sült el, Combs tett pontot a történet végére, 2-4, ezzel 3-2-re meglépett a Sportklub, így csütörtökön hazai jégen Erste Liga-bajnok lehet.

brascc6

fotó: archív

Azt tették pontosan, amit nekünk kellett volna

   

Így látták a vezetőedzők a Brassó–Csíkszereda Erste Liga-döntő ötödik mérkőzését.

Dave MacQueen, Corona Brassó: „Az egész szezonban jellemző volt, hogy nem a könnyebb utat választjuk, miért éppen most lenne ez másként? Az első harmad rendben volt, jól kezdtünk, de utána az ellenfél játszott jobban a második harmadtól. Azt tették pontosan, amit nekünk kellett volna, mindent a maguk javára fordítottak. Okosabbnak kell lennünk. Volt egy megindulásunk, a liga egyik legjobbja volt üresen, de nem adtuk oda neki a korongot. Mit is mondhatnék erre?”

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: „Tudtuk, hogy nyernünk kell egy meccset itt. Ez kemény, fizikális csata volt, két erős csapat között. Lassan kezdtünk, de aztán valahogy a magunk javára tudtuk fordítani a meccset, még ha az ellenfélnek nagyszerű támadói is vannak. Gratulálok Adorjánnak, jól védett, és ezzel eggyel több légióst lehetett neveznünk, ami nyerő húzásnak bizonyult. Élvezzük a győzelmet, és találkozunk újra csütörtökön.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2021. ápr. 6., kedd.
Polc: 93,3% (Tőke)
K
Adorján: 94,4% (László)
McFadden, Boriszenko, Klempa, Valchar, Tranca
1
Láday, Papp, Blackwater, Becze, Bíró
Dame-Malka, Wilson, Fowlie, Finucci, Gliga
2
Wishart, Farkas, Maylan, Combs, Tousignant
Bors, Mihály, Molnár Zs., Péter, Molnár Z.
3
Salló, Loginov, Fodor, Casaneanu, Taratuhin
Gajdó T., Szőcs, Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
4
Györfy, Rokaly, Gecse O., Ilyés
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:13 BRA Fowlie Wilson
1-1 09:34 SCC Becze Wishart
2-1 17:57 BRA PP Fowlie Gliga McFadden
2-2 32:58 SCC Becze Blackwater
2-3 49:31 SCC Blackwater Bíró
2-4 59:35 SCC EN Combs Loginov Maylan
36 Kapura lövések száma 45
4 Kiállításpercek 4

Becze Tihamért nem tudták megállítani

 

A Brassó–Csíkszereda Erste Liga-döntő ötödik mérkőzésének összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum