Kezdődhet a 20/21-es Erste Liga-szezon döntője

   

Kiélezett csata várható a Corona Brassó és a Csíkszeredai Sportklub között a magyar bázisú nemzetközi bajnokság fináléjában.

A legfontosabb tudnivalókat már ismertettük. A ligában utoljára 2014-ben fordult elő, hogy nem volt magyarországi résztvevője a döntőnek, tisztán erdélyi fináléra pedig egyedül az első szezonban, 2009-ben került sor, amikor a HC Csíkszereda 3-0 arányban intézte el az SC Csíkszeredát. Az utolsó erdélyi diadal az akkorra már újraegyesített székely klub nevéhez fűződött 2011-ben: a HSC Csíkszereda a Dunaújvárosi Acélbikákat győzte le. A Sportklub ugyanakkor most is megosztott címvédőnek számít, hiszen a tavaly a koronavírus-járvány első hulláma miatt félbeszakított rájátszás után az FTC-Telekommal együtt megkapta ezt a címet.

A Brassó eddigi legjobb eredménye a 2014-es második hely volt, miután a döntőben kénytelen volt fejet hajtani az Érsekújvár előtt. Ezt a teljesítményt a kék-sárgák az idén már megismételték, ám nyilvánvaló, hogy többre törnek. Joggal táplálnak vérmesebb reményeket, az alapszakaszt megnyerték, és ennek során ráadásul egyértelmű fölényben voltak döntőbeli ellenfelükkel szemben is. A pandémia miatti sajátos versenynaptárnak köszönhetően a Brassó és a Szereda hat nap alatt zavarta le a 4 alapszakaszmeccsét, melyek közül az elsőt a csíkiak nyerték ugyan, ám a következő hármat Valcharék tették el. Ez tehát egyértelműen mellettük szól, a playoff eddigi részében mutatott teljesítmény azonban kevésbé. Már az is hajszálon múlt, hogy a Corona nem esett ki a negyeddöntőben, ahol az Opten Vasas HC 7 meccses csatára kényszerítette. Az elődöntőben aztán a DEAC szerzett 2-0-s vezetést, igaz, innen már uralta a párharcot az egymás után 4 meccset nyerő Brassó.

A Sportklub az elmúlt hetekben meggyőzőbb volt. A Gyergyói HK nyert ugyan egy meccset a negyeddöntőben, ám a folytatásban semmilyen ellenszere nem volt Combsék támadójétékával szemben, akik aztán a társbajnok FTC-Telekomot is kapitulációra késztették. Ezzel együtt az esélyeket jelenleg 50:50-re tennénk. A kék-sárgák szemszögéből nagy kérdés, hogy a kapusaik fel tudnak-e nőni az utőbbi mérkőzéseken kiemelkedően dolgozó Makszim Szamankov szintjére, és hogy a védekezésük elég koncentrált lesz-e ahhoz, hogy tartani tudják a Szereda légiósait. A másik oldalról nézve is fontos, hogy a fehérorosz hálóőr ne lankadjon, és az is, hogy megakadályozzák Valcharékat a jelentős formajavulásban.

A mérkőzések a playoffban megszokott rendszerben zajlanak, két brassói találkozót két csíkszeredai követ, utána váltott pályaválasztás mellett folytatódnak a küzdelmek, amennyiben az állás ezt indokolttá teszi. A részleteket az adatbázisunkban megtalálják. Rendes játékidős döntetlen esetén újabb teljes harmadok következnek négy a négy elleni játékkal az első gólig. A meccseken információink szerint magyarországi vezetőbírók fognak közreműködni.

brascc2

fotó: Corona Brassó

Corona Brassó–SC Csíkszereda 0-3

   

A Sportklub idegenben nullázta le az alapszakaszgyőztest az Erste Liga-döntő első mérkőzésén.

Dave MacQueen Tőke Zoltánt állította a kapuba, a légiós mezőnyjátékosok közül pedig a francia válogatott Dame-Malkát és az orosz Zagidullint hagyta ki. A túloldalon természetesen az elődöntők legjobbja, Makszim Szamankov kezdett a vasak között, és ott volt a keretben az összes külhoni védő is – Kuljastól Loginovon át Wishartig –, ami azt jelentette, hogy a régóta mellőzött Yellow Horn és Maylan mellett Tousignant-nak sem osztottak szerelést. Jó hír volt ugyanakkor a csíkiak hívei számára, hogy Fodor Csanád sérüléséből felépülve Taratuhin és Becze társaságában akciózhatott az első támadótrióban. A mérkőzés egyenlő erők fegyelmezett küzdelmével kezdődött, majd a játékvezetők kiosztottak egy-egy kisbüntetést, a Corona nem használta ki az előnyét, a Szereda ellenben igen, Bíró Tamás betalált a 18. percben, 0-1. A kék-sárgák a következő – áthúzódó – fórból sem voltak eredményesek, a csíkiak ellenben öt az öt ellen megduplázták góljaik számát, a harmadik soros Casaneanunak Bíró Tamás is asszisztált, 0-2 a 25. percben. A Brassó mindent megtett a szépítésért, a lőpárbajt magabiztosan nyerte a közbülső felvonásban, Szamankov kapus eszén azonban nem lehetett túljárni. A 44. percben aztán villant a Sportklub első számú speciális egysége, Jack Combs emberelőnyben az Erste Liga-rekordot megdöntve tizenhatodik playoffgólját jegyezte, 0-3 után roppant nehéz helyzetbe került a házigazda. Amely végül nem is tudott megújulni, a vendégek nullára nyerték a meccset, ezzel elvették az alapszakaszgyőztes pályaelőnyét, és 1-0-ra vezetnek. Folytatás szerdán ugyanott.

brascc

fotó: Corona Brassó

A 3-0 remek eredmény számunkra

   

Mestermérleg a Corona Brassó–SC Csíkszereda Erste Liga-döntő első mérkőzését követően.

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: „Ez igazi playoffhoki volt. A helyzetek száma kiegyenlítettnek tűnt, legalábbis az első harmadban, de ők szerezték az első gólt, mi pedig képtelenek voltunk betalálni. A döntős csapatok általában azonos szinten vannak, ilyenkor már a koncentráció és néha a szerencse dönt. A kapusuk mindig jól helyezkedett, állandóan mellkason találtuk. Nem voltunk elég jók ezúttal, de összekapjuk magunkat, és újra nekivágunk.”

Jason Morgan vezetőedző, Csíkszereda: „A 3-0 remek eredmény számunkra, a kapusunk nagyszerűen védett, az emberelőnyös játékunk is fantasztikus volt, ahogy a hátrányos védekezés is. Kivételesen teljesítettek a játékosok, elviseltük a nyomást, és képesek voltunk a megfelelő pillanatban betalálni. Élveztük a meccset, készülünk a következőre.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Balla, Kövesi.
Tőke: 89,7% (Polc)
K
Szamankov: 100% (Adorján)
McFadden, Carlson, Molnár Zs., Valchar, Klempa
1
Kuljas, Papp, Fodor, Taratuhin, Becze
Boriszenko, Wilson, Finucci, Fowlie, Gliga
2
Wishart, Loginov, Combs, Blackwater, Rokaly
Mihály, Bors, Molnár Z., Péter, Tranca
3
Láday, Salló, Farkas, Casaneanu, Bíró
Gajdó T., Szőcs, Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
4
Györfy, Szabó, Ilyés, Sándor, Gecse O.
MacQueen Dave, Zsók Levente
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 17:32 SCC PP Bíró Kuljas
0-2 24:47 SCC Casaneanu Bíró Farkas
0-3 43:27 SCC PP Combs Farkas Blackwater
37 Kapura lövések száma 29
4 Kiállításpercek 6

5 brassói közül lőhetett magányosan Casaneanu

   

A Corona Brassó–SC Csíkszereda Erste Liga-döntő első mérkőzésének összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE