Taylor Hall eladó

   

Az 1/1-es és Hart-emlékdíjas csatár ugyanúgy szenved a Buffalóban, mint maga a csapat, de másnak még jól jöhet.

Taylor Hallt 2010-ben vitte el az Edmonton a draft legelső helyén, ám az albertai tartományi székhelyen csak részben tudta kifutni a formáját. Az 50 pontos határt már a második évében elérte, 2013-ban kapta meg élete első felnőttszerződését, 7 szezonra évi 6 millió dollárért hosszabbított. Erős és kevésbé erős idények váltották egymást, de problémát jelentett, hogy az Oilers ebben az időszakban egyszer sem jutott a rájátszásba. A felek útjai végül elváltak, Hall New Jersey-be távozott Adam Larssonért cserébe. A váltás egy évvel később hozta meg a gyümölcsét, a támadó 76 meccsen karriercsúcsot jelentő 93 pontot hozott össze, megkapta a csapatának legtöbbet segítő játékosnak járó Hart-emléktrófeát, de ami ennél is fontosabb, 26 évesen lejátszotta élete első playoffmeccsét az NHL-ben.

A 30-at idén betöltő játékosnak azóta nincs szerencséje. Előbb a Devils cserélte el Arizonába, az idei évadot pedig már a Buffalóban kezdte, ide egy évre írt alá 8 millió dollárért. A Sabres az NHL leggyengébb csapata lett, hiába vásárolt be a holtszezonban, 28 meccs után 16 ponttal áll, így a minap menesztették a játékosok által egyébként kedvelt Ralph Kruegert.

A Buffalónak semmi esélye a rájátszás elérésére, így árulni kezdi, amije van, Hall pedig az egyik legértékesebb játékosa ? noha 28 meccsen mindössze 2 gólnál tart ?, Eric Staallal, Tobias Riederrel és Brandon Montourral együtt, hogy csak azokat említsük, akik szerződése nyáron lejár. Semmi garancia arra, hogy ilyen szerény teljesítmény után a fenti játékosok maradni akarnának Buffalóban, az április 12-ei átigazolási határidő előtt pedig még lehet kérni értük valamit. Már csak az a kérdés, hogy melyik rájátszásra hajtó klub engedheti meg magának, hogy 8 millió dollárnyi pluszterhet vállaljon szezon közben. Ez még az Islanderstől is komoly mutatványt igényelne, amely a héten tette sérültlistára a térdszalag-szakadást szenvedő Anders Lee-t, nem kevesebb, mint 7 millió dollárt szabadítva fel a fizetési plafon alatt. Mint minden ilyen esetben, a Toronto Maple Leafs neve Hall-lal kapcsolatban is felmerült. Vele, vagy bármely más, a plafon szorítása alatt matekozó csapattal feltehetően akkor működhetne az üzlet, ha a Sabres megtartaná a klasszis fizetésének legalább felét, és elfogadna egy játékost cserébe, aki erősítést jelenthetne hosszabb távon, plusz draftjogokkal is gazdagodhatna. De ez a jövő zenéje, az első lépés mindenesetre megtörtént: Kevyn Adams igazgató bejelentette, hogy “bármire és mindenre nyitottak” az egykori 1/1-essel kapcsolatban.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum