Lesz-e még egy útja a Vasasnak Erdélybe?

   

Ladányi Balázs együttesének kötelező nyernie a Brassó ellen, ha nem szeretné söpréssel elveszíteni első negyeddöntőjét.

Az Opten Vasas HC-nak egészen kiváló szezonja volt az idei, és ezen az sem változtathat semmit, ha az alapszakaszgyőztes 4-0-val nyeri meg végül a párharcot. Már csak azért sem, mert hiába vezet 3-0-ra a favorit, valamennyi találkozón szépen helytálltak a piros-kékek, és hogy eddig nem tudtak behúzni legalább egy strigulát, az rendre a mérkőzések utolsó szakaszaiban dőlt el, amikor a legnagyobb szükség lett volna a sokszor hivatkozott playoffrutinra. Ezt értelemszerűen még nem szerezhették meg a fiatal csapat jégkorongozói, lévén, hogy a folyamatnak még csak az elején tartanak. A Corona viszont nem véletlenül végzett az Erste Liga-tabella első helyén, és számít a rájátszásban is a legnagyobb esélyesek egyikének, ez a csapat remekül van összerakva, minden hokisa pontosan tudja, hogy mi a dolga, és hogy miként produkálhat a leghasznosabban. A rendszer egyelőre azzal együtt is szépen működik, hogy hátul és a kapuban az elvárhatónál bizonytalanabb játékot mutattak a kék-sárgák az első két meccsen, a harmadikra azonban ez is rendbe jött, ugyanis gólt sem kaptak. Egy szó, mint száz, roppant nehéz dolguk lesz Bödökéknek vasárnap este, ha meg akarják törni a jeget – az alapszakaszt is ide véve 7-ből 7-szer nyert ellenük a Brassó –, de hogy bele fogják tenni a 100 százalékot a történetbe a kiesés szélén is, arra a vezetőedző karaktere éppúgy garancia, mint az egész csapaté összességében.

Opten Vasas HC–Corona Brassó 5-2

   

Ladányi Balázs csapata megszerezte története első playoffsikerét, amivel a söprést elkerülve kiharcolta az ötödik mérkőzést.

A szombati mérkőzéshez képest csak az Opten Vasas HC kerete változott: Mattyasovszky helyett Németh szerepelt a negyedik sorban. A piros-kékek kihagyták az első emberfórjukat, sőt Tóthnak Tranca emberhátrányos szólójánál nagyot kellett védenie. A középső harmad elején 4 a 4 ellen játszottak a felek, amikor Révész betalált a vert helyzetben lévő Tőkének, amivel vezetéshez juttatta a Vasast. A 36. percben 5 a 4 ellen egyenlített a Brassó: McFadden lőtt pontosan a vas mellé, 1-1. A második szünetre Vasas-vezetéssel vonultak a felek, 10 másodperccel a dudaszó előtt egy okos passz után Nagy Márk által újra a hazaiaknál volt az előny. A harmadik felvonás elején kétgólosra nőtt a piros-kékek vezetése, miután Turbucz betalált egy Tőke-védés után, 3-1. A játékrész közepén a fokozódó sárga-kék nyomás miatt Ladányi Balázs időt kért, hiába: nem sokkal később McFadden egygólosra csökkentette a brassóiak lemaradását. A végjátékban azonban kétszer is kettős emberelőnybe került a Vasas, és mindkettőt Kmec bombájával használta ki, 5-2.

Az Opten Vasas HC története első rájátszásának negyedik mérkőzésén megszerezte első győzelmét, egyúttal a szezon egészét véve 7 vereség után először verte a Coronát. A söprés így elmaradt, a csapatok kedden Brassóban játsszák a párharc ötödik meccsét.

vasbra2

fotó: Opten Vasas HC

Azt kaptuk, amit érdemeltünk

 

Így látták a vezetőedzők a negyedik Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzést.

Ladányi Balázs, Vasas: “Amit eddig mondtam, beigazolódott. Az elején azt mondtuk, hogy nem megyünk feltett kézzel egyik meccsre sem, attól függetlenül, hogy az elsővel játszunk nyolcadikokként. Ez így is volt. Úgy lett volna igazságos, ha 1-1-gyel utazunk haza Brassóból, de érzésem szerint elvettek tőlünk egy lehetőséget ott. A csapat nagyon együtt van, és mindent meg fog tenni, hogy akár innen fordítsunk is, mert érezzük a lehetőséget továbbra is. Én bízom a srácokban, ők bíznak egymásban. Megyünk, ugyanannyi pihenőidőnk van, ugyanúgy buszút vár a Brassóra is, mint ránk, úgyhogy bízom benne, hogy csütörtökön hazai jégen játszunk, és még abban is, hogy szombaton ott megint.”

Dave MacQueen, Corona Brassó: „Azt kaptuk, amit érdemeltünk. Tudtuk, hogy a legjobb játékát fogja mutatni a Vasas, és így is történt. Nem tudtuk a legjobbunkat nyújtani. Úgy néz ki, hogy ha valaki panaszkodik a ligának, akkor valami történni fog. Talán én is többet fogok panaszkodni.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Árkovics, Kedves.
Tóth: 94,9% (Sági)
K
Tőke: 87,8% (Polc)
Ozols, Kmec, Bödök, Czakó, Révész
1
McFadden, Carlson, Péter, Valchar, Tranca
Tornyai, Bukor, Schmál, Nagy, Turbucz
2
Dame-Malka, Wilson, Fowlie, Finucci, Gliga
Seregély, Léránt, Szalma, Vesutkin, Páterka
3
Bors, Boriszenko, Mihály, Molnár Z., Molnár Zs.
Németh, Kováts, Szlama, Odnoga, Csiki
4
Gajdó T., Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:41 VAS Révész Bödök
1-1 35:21 BRA PP McFadden Carlson Finucci
2-1 39:50 VAS Nagy Turbucz
3-1 41:31 VAS Turbucz Nagy
3-2 52:54 BRA Péter McFadden
4-2 54:30 VAS PP2 Ozols Kmec
5-2 55:39 VAS PP2 Kmec Ozols Vesutkin
41 Kapura lövések száma 39
12 Kiállításpercek 20

Két tökéletes bekkbombával zárták le a történetet

 

A hazai győzelemmel véget ért Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum