Hazai jégen hajthat az első sikeréért a Vasas

   

A piros-kékek nagyon szépen helytálltak a brassói találkozókon, ám az alapszakaszgyőztes így is vezet 2-0-ra a párharcban.

Sejtettük és reméltük, hogy nem lesznek előre lefutott negyeddöntők az Erste Ligában az idén, és örömteli, hogy ez a várakozásunk maximálisan beigazolódni látszik. A magyar bázisú nemzetközi bajnokság eljutott arra a szintre, hogy apait-anyait beleadva bárki komoly ellenfele lehet bárkinek. Az 1. és a 8. első két mérkőzése is rendkívül komoly küzdelmet hozott, hiába volt pontszámban óriási különbség a két csapat között az alapszakaszban, és hiába nyert ott négyből négyet a Corona. A nyitó találkozón az Opten Vasas HC 3-1-re vezetett két harmad után, és csak az utolsó pillanatokban bírta behúzni a strigulát a Brassó, de a másodikon is csak a végjáték döntött, a vendégek nem tették lehetővé, hogy a favorit akár csak egy percre is hátradőljön. Ezzel együtt a kék-sárgák 2-0-ra vezetnek – az egész idényre vetítve hatból hatot nyertek –, és ha a széria ebben a mederben folytatódik, akkor vasárnap estére akár le is zárhatják a történetet. Mindazonáltal a legkevésbé sem számítana óriási meglepetésnek, ha Ladányi Balázs tanítványainak még egyszer vissza kellene utazniuk Erdélybe jövő hét elején. Ehhez elöl pont úgy kellene játszaniuk, ahogyan eddig, miközben hátul egy árnyalattal szorosabban zár a védelem, és tökéletesen produkálnak a kapusok. A fő esélyes nyilván továbbra is a Brassó, ezzel nem lehet vitatkozni, sétagaloppra azonban nem számíthatnak Káposztásmegyeren sem Gligáék.

Opten Vasas HC–Corona Brassó 0-3

   

A brassóiak a hibátlanul védő Tőke vezetésével megszerezték a harmadik sikerüket, vasárnap akár le is zárhatják a párharcot.

Egy-egy helyen változott a csapatok összeállítása a szerdai mérkőzéshez képest: az Opten Vasas HC-nál Németh helyett Odnoga szerepelt a 4. sorban, míg a Brassónál Szőcs nem játszott. A piros-kékek aktívabban kezdték a találkozót, a vendégek néhány perc után felveték a tempót. A nyitó harmad közepén a Vasas kivédekezett egy emberelőnyt, ám a kiegészülés után a sárga-kékek Gliga révén bejuttatták a kapuba a korongot. A gól érvénytelen volt, mert mindeközben a kapu elmozdult, a játékvezetők videobírózás után érvénytelenítették a találatot. A meccs felénél Tranca kétszer is vezetéshez juttathatta volna a vendégeket, de Tóth mindkétszer bravúrral védett. Négy perccel a második játékrész vége előtt Dame-Malka lövésébe talán beleértek, mindenesetre a korong eljutott a kapuig, 0-1. A hazaiak próbáltak egyenlíteni, kockáztattak: az 54. percben a brassóiak 3 a 2-re megugrottak és meglőtték 2. góljukat. A végén Ladányi Balázs időt kért, lehozta kapusát, Finucci pedig egy üres kapus góllal beállította a 3-0-s végeredményt.

A Brassó 3-0-ra vezet a párharcban, ha vasárnap is nyer, 4-0-lal jut elődöntőbe.

vasbra_DSC3491

fotó: Opten Vasas HC

Megtettünk mindent, hogy életben maradjunk

   

Mestermérleg a harmadik Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzést követően.

Ladányi Balázs vezetőedző, Vasas: „Úgy érzem, megtettünk mindent, hogy életben tartsuk magunkat. Sajnos lőtt gól nélkül nagyon nehéz, elég sokáig tartottuk a Brassót egy gólon, ami már eleve nagy eredmény. Viszont utána amikor kinyíltunk, mivel kellett rohannunk az eredményért, kaptunk még kettőt. Szégyenkezni nincs okunk, rengeteget melóztunk, sok jó dolgot csináltunk, folytatni kell tovább, vasárnap az életünkért küzdhetünk.”

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó: „Tetszett a Vasas játéka, tudtuk, hogy keményen beleállnak a meccsbe. Aztán jobbá váltunk, ahogy haladt előre a meccs. A harmadik harmadban, 1-0-s vezetésnél is ugyanúgy akartunk játszani, jó munkát végeztünk a semleges harmadban, lelassítottuk az ellenfelet, zártuk a réseket a harmadunkban. Valószínűleg vasárnap az eddigi legerősebb játékával készül majd a Vasas, de készen fogunk állni.”

forrás: ersteliga.hu

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 0 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Fényi, Pálkövi.
Tóth: 93,8% (Sági)
K
Tőke: 100% (Polc)
Ozols, Kmec, Bödök, Czakó, Révész
1
McFadden, Carlson, Péter, Valchar, Tranca
Tornyai, Bukor, Schmál, Nagy, Turbucz
2
Dame-Malka, Wilson, Fowlie, Finucci, Gliga
Seregély, Léránt, Szalma, Vesutkin, Páterka
3
Bors, Boriszenko, Mihály, Molnár Z., Molnár Zs.
Odnoga, Kováts, Szlama, Mattyasovszky, Csiki
4
Gajdó T., Vasile N. R., Vasile A., Gajdó B.
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
MacQueen Dave, Zsók Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 36:05 BRA Molnár Zs. Dame-Malka Molnár Z.
0-2 53:39 BRA Gliga Fowlie Tőke
0-3 59:27 BRA EN Finucci
21 Kapura lövések száma 32
4 Kiállításpercek 2

A saját harmadából indulva talált be Gliga

 

A harmadik Opten Vasas HC–Corona Brassó mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum