Küszöbön áll a negyeddöntők nagy meglepetése

   

Ha a DEAC jut tovább az UTE elleni párharcból, az nem szenzáció, de ha söpréssel tenné ezt, az már annak lenne tekinthető.

Az előző Erste Liga-idény negyeddöntőinek legnagyobb meglepetését az Újpest szolgáltatta, amikor is az alsóházból indulva 4-0-val intézte el a középszakasz-második Dunaújvárosi Acélbikákat. Az újpestiek most is főszereplők lehetnek ezen a téren, ám ellenkező előjellel. Igaz ugyan, hogy idén sem ők választhattak, hanem kiválasztattak, csakhogy az előzmények, az egész szezonban mutatott játék, valamint a keretek minősége alapján általában 50:50-re adták az esélyeket a DEAC–UTE párharcban. Ehhez képest David Musial együttese 3-0-ra vezet, hiszen a két debreceni siker után a Megyeri úton is nyerni tudtak Vokla Rolandék szombaton. Kiváló kapusteljesítmény, koncentrált védekezés, kreatív előrejáték és váratlan megoldások, ez a korszerű és eredményes hoki receptje. Tegyük hozzá, mind a három debreceni gól nagyon rendben volt, Vokláé és Kulesové különösen is, egy “gyengébb” periódusban bámelyiküké kiérdemelhette volna a hét gólja elismerést. A cseh mester tehát egyelőre kitűnőre vizsgázik taktikai felkészültségből és felkészítésből, így a negyedik meccs előtt az a kérdés, hogy Virág Csaba, az UTE fiatal vezetőedzője fel tud-e nőni melléje, pontosabban: megtalálja-e a célratörő és egyelőre hatékony debreceni játék ellenszerét. 0-3-ról visszajönni persze egészen emberfeletti mutatvány lenne, de a kisöpretés elkerüléséhez is nagyon komoly teljesítményre lenne most szükség az újpestiek részéről.

UTE–DEAC 3-2

   

A 86. percben lőtt Kiss-góllal menekült meg a kisöpretéstől az Újpest, a Debrecen 3-1-re vezet a párharcban.

Az UTE-nél a hiányzó Rafaj Attila helyét Nemes vette át a harmadik sorban, a DEAC nem változatott az összeállításon, ami azt jelentette, hogy bár Pesztunov letöltötte egymeccses eltiltását, mégsem került be a 6 légiós közé. Óvatos hokit hozott az első harmad, a csapatok egymás hibáira vártak, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Stadel kiállítása során jött az első nagyobb tűzijáték Rajna előtt, gól nem született. A második harmad elején elcserélték magukat az újpestiek, a megítélt előnyből nem született gól, majd Kloz kiállításából sem. A 31. percben érkezett az első találat, Benk lövése lejött Hetényiről, a válogatott csatár összeszedte a kipattanót, megkerülte a kaput, az érkező Kyle Justnak csak be kellett passzolnia a korongot. Szűk két percig 4 a 4 ellen hokizhattak a felek, a DEAC kezdeményezően lépett fel, Filbrandt egalizált. A döntetlen nem tartott sokáig, a középkezdést követően Sikorcin pókhálózta ki a felsőt. A harmadik harmad eleje a debrecenieké volt, az egyenlítés a 49. percben jött össze, Berta várt ki okosan, átadását követően Kiss Roland alakította 2-2-re az állást. A hajrában nem született újabb találat, a párharc során először hosszabbításba torkollott az összecsapás.Ennek elején az UTE akarata érvényesült, majd a DEAC vette át az irányítást. Pokornyi ülhetett ki két percre, David Musial időt kért. Az Újpest Varga Arnold vezérletével hősiesen kivédekezte a szituációt. Stadel nagy helyzete következett, Hetényi kocsolyával védett. Ezután a legnagyobb helyzet Novotny előtt adódott, a ziccerét védte Rajna. Az első 20 perc nem hozott döntést. Az ötödik “harmad” Izacky nagy helyzetével indult, a 86. percben viszont az UTE szerezte meg a győztes gólt: Pokornyi robbant be, megtartotta a korongot, Bodó visszajátszását követően Phil Kiss lövése becsorgott a kapuba, 3-2. Az UTE hárította a DEAC első meccskorongját, kedden Debrecenben próbálhat meg tovább zárkózni.

utedeb1

fotó: Jani Martin/UTE

Kicsit megszeppenten kezdtünk

   

Mestermérleg a maratoni hosszúságú UTE–DEAC mérkőzést követően.

Virág Csaba vezetőedző, UTE: “Mindig az első és a negyedik győzelem a legnehezebb. Ez a meccs ugyanolyan volt, mint az előző három: ki-ki csata, amiből most mi jöttünk ki jobban. Ez nagyon kemény párharc, a két csapat ezt most is bizonyította. Az első harmadban még benne volt a fiúkban a szombati meccs, kicsit megszeppenten kezdtünk, de aztán szépen lassan javult a játékunk, ami jó előjel a keddi debreceni túránk előtt.”

Kecskeméti Áron másodedző, DEAC: “Szerintem elmondhatja mindkét oldal, hogy bármelyik csapat nyerte volna ezt a sokáig húzódó mérkőzést, megérdemelte volna a győzelmet, hiszen mindkét oldalon alakított ki komoly helyzeteket. Tudtuk, hogy ez egy egyszer valamelyik oldalra eldőlő meccs lesz, most nem nekünk volt szerencsénk.”

Erste Liga, Megyeri út, 2021. márc. 7., vasárnap.
Rajna: 96,2% (Duschek)
K
Hetényi: 93,3% (Gönczi)
Kiss Phil, Selan, Benk, Just, Bodó
1
Kloz, Vokla, Dalecky, Turcotte, Novotny
Pokornyi, Stadel, Sotlar, Sikorcin, Vincze
2
Sándor F., Kiss R., Berta, Kulesov, Hári
Varga, Kovács A., Nemes, Perkovich, Vorobjov
3
Filbrandt, Bogesic, Molnár D., Izacky, Mazzag
Horváth Á., Szécsi, Kovács S., Godó
4
Kiss Patrik, Szűcs
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 30:22 UTE Just Benk Bodó
1-1 38:54 DEB Filbrandt Kulesov
2-1 39:06 UTE Sikorcin Sotlar
2-2 48:44 DEB Kiss R. Berta Bogesic
3-2 85:59 UTE Kiss Phil Bodó Pokornyi
48 Kapura lövések száma 58
10 Kiállításpercek 8

A 86. percben döntött Phil Kiss

 

A vasárnapi UTE–DEAC volt minden idők második leghosszabb Erste Liga-mérkőzése, mutatjuk a gólokat.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum