Még nem érezheti magát nyeregben a Fradi

   

Megvan-e a MAC HKB-ban a kellő erő ahhoz, hogy visszajöjjön a párharcba, ez lesz a nap kérdése a Tüskecsarnokban.

A második harmad második felében döntötte el a megosztott címvédő a fővárosi Erste Liga-negyeddöntő harmadik mérkőzését. Addig lényegében Kangyal Balázs csapatánál volt a kezdeményezés, amely kétszer is vezetett, ám a zöldek 1-2 után 12 perc alatt 4-et vágtak, és gyakorlatilag eldöntötték az eldöntendőket. Ráadásul volt itt mindenféle találat a kék vonalas emeléstől a lecsúszott lövésen át a szemtelen kapumegkerülősig, Kóger Dániel utolsó játékrészbeli második gólja pedig feltette a pontot az i-re, ilyen cselt, ami ezt megelőzte, ritkán látni magyar jégen. A Fradi azonban természetesen még egyáltalán nem érezheti magát nyeregben, az újbudaiak köztudomásúan gyorsan regenerálódnak, az első összecsapás után is kivágták a rezet a másodikon, ha a hátul tapasztalt hibákat magasabb szintű koncentrációval kiküszöbölik, akkor minden adott lesz ahhoz, hogy egyenlítsenek. Ehhez természetesen a maximumot kell adniuk, hiszen 1-3-as állásról már nagyon nehéz lenne fordítaniuk, míg 2-2-ről minden kezdődhetne elölről. Pályaelőnyről itt most nem lehet beszélni, ez speciális érdekessége ennek a szériának, de az FTC-Telekom részéről is jelentős energiák felszabadulására számíthatunk, hiszen bizonyos, hogy Nagy Gergőék megérezték immár a vérszagot.

MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom 3-4

   

A két csapat második hosszabbításos meccsét a zöld-fehérek húzták be, így 3-1-re vezetnek a budapesti Erste Liga-negyeddöntőben.

A két csapat összeállítása egy helyen módosult, Boros Dániel helyett Sági Martint nevezte Fodor Szabolcs, Sarcia egyelőre nem tért vissza. Jobban kezdett a Fradi, a 3. percben Versteeg megszerezte a vezetést. A folytatásban mindkét csapat kivédekezett egy-egy emberhátrányt, majd a 16. percben Sofron kapott remek indítást Nagy Krisztiántól, szorongatott helyzetben tette el a korongot Arany mellett, 1-1. A második harmad elején fordított a MAC HKB: saját harmadban vesztett korongot az FTC, a mattra kijátszott figurát Nagy Krisztián fejezte be. Hodgman közel járt az egyenlítéshez, szolóját bárddal védte Bálizs. Az Újbuda a 45. percig tartotta a vezetést, akkor Hodgman lövése után Tóth Richárd oldotta meg a kipattanót, 2-2. A következő percekben a szabálytalanságok vették át a főszerepet, a játékvezetők itt is és ott is befújták a két perceket, ebből a Fradi jött ki jobban, hátrányban Tóth Richárd vitt el két védőt, a ziccert Kulmala értékesítette. Egy perccel később egyenlítettek a “rozsomákok”, Terbócs középre tett korongja Versteeg korcsolyájáról pattant a kapuba. A folytatásban inkább a biztonságé volt a főszerep, így a két fél ismét hosszabbítására készülhetett. A túlóra 5 percig tartott, Versteeg három kék közt a bedobókörből húzta a kapu irányába a korongot fonákkal, amely utat talált Bálizs mellett a gólvonalon túlra. Győzelmével az FTC-Telekom 3-1-re vezet a párharcban, kedden akár elődöntőbe is juthat.

Fotó: Mudra László - MAC

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Még mindig versenyben vagyunk

   

Az újabb MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom mérkőzésről Kangyal Balázs és Fodor Szabolcs vezetőedzők nyilatkoztak.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 2021. márc. 7., vasárnap.
Bálizs: 91,1% (Farkas R.)
K
Arany: 90,6% (Nagy Kristóf)
Dóczi, Pozsgai, Nagy Krisztián, Sofron, Schlekmann
1
Hegyi, Ellerby, Nagy G., Tóth A., Somogyi
Macaulay, Jászai, Orban, Kreisz, Terbócs
2
Tóth Gergely, Versteeg, Pavuk, Németh, Kulmala
Kovács, Garát, Pápa, Ritter, Kozma
3
Karmeniemi, Bán, Hajós, Kóger, Hodgman
Bugár, Kedves, Lőczi, Majoross, Molnár
4
Sági, Tóth Richárd, Farkas L. S., Roczanov, Tóth Gergő
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:41 FTC Versteeg Kulmala
1-1 15:47 BJA Sofron Nagy Krisztián Garát
2-1 25:41 BJA Nagy Krisztián Orban Terbócs
2-2 44:56 FTC Tóth Richárd Hodgman Karmeniemi
2-3 49:54 FTC SH Kulmala
3-3 51:19 BJA Terbócs Garát Orban
3-4 65:02 FTC Versteeg Hegyi
32 Kapura lövések száma 45
6 Kiállításpercek 8

A bedobókörről döntött fonákkal Versteeg

 

A negyedik MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum